Elfogták a kerepesi HÉV-megállóban maszturbáló férfit, beismerte és megbánta tettét

2022. augusztus 19. – 10:06

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Frissítés11:45: A police.hu friss közleménye szerint a rendőrök augusztus 18-án este fogták el és bilincselték meg a 38 éves O. Ferencet, akit szeméremsértés vétségével vádolnak.

A rendőrséget augusztus 15-én késő délelőtt a szilasligeti HÉV megálló padján ülő nő értesítette, hogy a jegypénztáros bódé mögötti területen egy férfi önkielégítést végzett, miközben folyamatosan őt bámulta.

A gödöllői rendőrök végül a Nógrád megyei Pásztói járáshoz tartozó kistelepülésen, a kállói rendőrök segítségével fogták el a férfit csütörtök este.

O. Ferenc beismerte tettét, ám konkrét magyarázatot nem tudott rá adni. Elmondta, kórházban lévő gyermeke miatt „kibukott és kikapcsolt az agya”. A HÉV megállóban állva meglátta a padon ülő nőt és nem tudja miért csinálta, amit csinált. Tettét azóta megbánta.

A Gödöllői Rendőrkapitányság szeméremsértés vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatja le vele szemben a további eljárást, egyben kezdeményezik bíróság elé állítását.

Cikkünk címét az új információk alapján frissítettük.

Korábban írtuk, hogy Gyuricza László, Kerepes polgármestere péntek reggel Facebook-bejegyzésben jelentette be, hogy a rendőrség elfogta azt a férfit, aki pár nappal ezelőtt a szilasligeti HÉV-megállóban a jegypénztár mögött maszturbált.

A férfi augusztus 15-én végzett önkielégítést a megállóban. A polgármester még aznap videóban fenyegette meg, hogy ha két napon belül nem adja fel magát, nyilvánosságra hozza a térfigyelő kamera felvételét. A férfi nem jelentkezett, ezért Gyuricza csütörtökön tényleg feltöltötte a felvételt, amit a Facebook rövid időn belül le is szedett.

A rendőrség a Telexnek az ügyről korábban azt írta, vizsgálják a felvétel megszerzésének, nyilvánosságra hozatalának körülményeit. Emellett szeméremsértés gyanúja miatt folytattak nyomozást, és a lakosság segítségét is kérték a férfi megtalálásához.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!