A Facebook már törölte is a kerepesi polgármester által megosztott felvételt a megállóban maszturbáló férfiról

2022. augusztus 18. – 21:23

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„A Facebook levette a videót. Köszönöm az országosnak mondható támogatásukat, hogy kiálltak a normalitás mellett! Örülök, hogy az ország java nem támogatja a kiemelten közösségellenes magatartást!” – írta a Facebookon Kerepes polgármestere. Eszerint csütörtök estére a Facebook letörölte a HÉV-megállóban maszturbáló férfiról készült videót, amit ő a saját oldalán megosztott.

Gyuricza László csütörtök délelőtt töltötte fel a Facebookjára az esetről a térfigyelő kamerák által is rögzített esetet, miután ezt két nappal korábban meg is ígérte.

A felvételhez akkor azt írta, „'a jóember' nem jelentkezett, rendőrségnek nem sikerült még elfogni! Rengeteg fenyegetést kaptam, de hiszem azt, hogy a jóérzésű emberek csöndes többsége hasonlóan látja mint én és a közvetlen környezetem! Nem normális dolog, hogy az ilyen emberek, mint köztudott, legjobb esetben is megússzák egy ejnyebejnyével, és 2 hét múlva folytathatják perverz tevékenységüket!”

A polgármester azt is mondta, több jogvédő is megfenyegette, hogy pereknek néz elébe, ha megosztja a videót.

A rendőrség a Telexnek az ügyről korábban azt írta, vizsgálják a felvétel megszerzésének, nyilvánosságra hozatalának körülményeit. Emellett szeméremsértés gyanúja miatt folytatnak nyomozást egyelőre ismeretlen tettes ellen, és a lakosság segítségét kérik a férfi megtalálásához.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!