Kiadós csapadékot ígérnek hétvégére, amikor az augusztus 20-i ünnepség lesz

2022. augusztus 18. – 07:34

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Három és fél napos, gigantikus rendezvénysorozatot szervez a kormány augusztus 20., az államalapítás évfordulójának dátuma köré, de ez aligha lesz idén zavartalan: az időjárási előrejelzések szerint ugyanis a csütörtöki és pénteki csúcshőmérsékletek elérése után pénteken hidegfront érkezik, ami ráadásul kiadós csapadékot is hoz magával. A legtöbb csapadékot a középső és keleti országrész kaphatja, írja az Időkép. A vízügy szerint amúgy ez valamelyest mérsékelheti majd az aszályhelyzetet is.

A nyugat felől érkező hidegfront miatt folyamatos és intenzív esőzések lehetnek, az Időkép szerint előfordulhatnak rendszerbe, láncba szerveződő záporok, zivatarok, illetve csendes áztató eső is. Ezek hétfő reggeli több hullámban érkezve kiadós csapadékot jelentenek. Az előrejelzések szerint többfelé 30-40 milliméternél is több csapadék hullhat, de lesznek helyek, ahol akár 50-60 millimétert meghaladó eső sem kizárt.

Az Időkép szerint a heves zivatarokat kiadós felhőszakadás és viharos szélrohamok kísérhetik, jégeső is kialakulhat. Pénteken az érkező esőzés ellenére az Alföld nagy részén még 40 fok közelébe emelkedik a hőmérséklet, de nyugaton már 30 fokra csökkenhet.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!