A Jobbik országos választmánya követeli Jakabtól, hogy adja vissza a mandátumát

2022. augusztus 14. – 12:20

Másolás

Vágólapra másolva

A Jobbik országos választmányi ülést tartott szombaton, ahol a szervezet tagjai egy szavazáson egyhangúlag arról döntöttek, hogy „felszólítják Jakab Pétert, hogy a Jobbik közösségétől kapott listahelyért járó mandátumot azonnali hatállyal adja vissza annak a közösségnek, amely egykoron benne látta a reményt, hogy egy új és egyben jobboldali, konzervatív értékeket képviselő vezetője lehet a közösségünknek”, írja közleményben a Jobbik.

Jakab Péter pénteken a Telexnek parlamenti mandátuma megtartását úgy indokolta, hogy „én nem a Jobbik listájáról, hanem közös ellenzéki listáról szereztem mandátumot minden ellenzéki szavazó jóvoltából”. Másrészt szerinte „egy olyan Jobbik-elnökség kéri vissza tőlem a mandátumot, amely a saját elnökét a tagsággal is szembemenve megpuccsolta, kiszolgálva ezzel a Fidesz érdekeit”.

A Jobbik közleményében most azt is írja, „ez a közösség egykoron felnézett rád és követett. Mára viszont csak annyit lát belőled, hogy más hoz helyetted döntéseket, megpróbálsz különféle fortélyokkal erőforrásokat elvinni a közösségünktől, és ugyanolyan esküszegő készülsz lenni, mint azok, akiket éveken át joggal kritizáltál te is emiatt”.

Az elmúlt hetekben eléggé forró a hangulat a Jobbikban: Jakab Péter az elnöki székből és a frakció éléről is távozott, nyíltan támadta a párt új vezetését, majd látványosan elkezdte építeni A Nép Pártján elnevezésű oldalát, amiről azt mondja, az nem párt, hanem „a legfontosabb ellenzéki küldetés, ami elvezet a kormányváltáshoz és egy jobb Magyarország megteremtéséhez”. Az információk szerint ugyanakkor augusztus 20-án Jakab bejelentheti az új pártja megalakulását, minderről itt írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!