Több mint tízezren érdeklődtek a határvadászképzésről, de csak a töredékük jelentkezett

2022. augusztus 11. – 19:25

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az ORFK korábbi közlése alapján augusztus elején bejárta a sajtót, hogy több mint hatezren jelentkeztek már határvadásznak. Mi még ezt megelőzően, július 23-án rákérdeztünk arra, hogy pontosan hogyan mennyien jelentkeztek és az előzetes adatok alapján hány embert gondolnak behívásra alkalmasnak. Az ORFK három hét elteltével megküldte a választ, ami erősen árnyalja a több ezres számokat.

Eszerint azoknak a száma ezres nagyságrendű, akik egyáltalán érdeklődtek a képzésről. „A szerződéses határvadászképzésről a 2022. július 15. és a 2022. augusztus 8. közötti időszakban 10 352 fő érdeklődött (telefonon, emailen, személyesen és egyéb formában) a Rendőrségen” – írta az ORFK. A válaszlevél szerint ugyanezen időszak alatt 724-en juttatták el a jelentkezési lapjukat a rendőrségre, és „az alkalmassági vizsgálaton augusztus 8-ig 644 jelentkező alkalmassági szűrése folyamatosan történik.” Vagyis több mint tízezer érdeklődőből 644 fő jutott el addig, hogy ténylegesen a képzést megelőző felvételit tegye.

Orbán Viktor június végén jelentette be a parlamentben, hogy a rendőrség keretein belül egy új határvédelmi szervezetet állítanak fel. Első ütemben 2200 határvadászt terveznek toborozni, a második ütemben egészül ki a létszám 4000 főre. A szerződéses határvadászok a készenléti rendőrség szervezeti egységéhez fognak tartozni, 5 megyében összesen 23 századot hoznak létre.

A leendő határvadászok gyors, intenzív képzést kapnak a felvételi után. A jelentkezőknek minimum 18 évesnek kell lenniük, míg a felső korhatár 55 év. A jelentkezés feltétele a 8 általános és a büntetlen előélet. A jelentkezőknek számítaniuk kell életvitel-ellenőrzésre, megbízhatósági vizsgálatra is, valamint egészségügyi, fizikai és pszichikai vizsgálatra. A határvadászok alapilletménye bruttó havi 300 ezer forint, az éjszakai pótlék óránként bruttó 193 forintot, a készenléti pótlék pedig óránként bruttó 97 forintot jelent.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!