A közmédiának ki kell adnia, ki a Híradó felelős szerkesztője
2022. augusztus 2. – 09:00
A közszolgálati médiának ki kell adnia azokat a dokumentumokat, amikből kiderülhet, ki a Híradó felelős szerkesztője – erről hozott most jogerős ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla.
A Szabad Európa még tavaly tavasszal nyújtott be közérdekű adatigénylést a Duna Médiaszolgáltatóhoz, amiben többek között bizonyos programok, köztük hírműsorok megrendelőlapjait akarták megismerni. Ezekből a dokumentumokból ugyanis kiderülhet, kin múlik, hogy a köztévében olyan hírműsorok mehetnek adásba, amelyek sérthetik azt a kiegyensúlyozottságot, amelyet a törvény is előír a köztévének.
A Médiatörvény értelmében ugyanis a közszolgálati médiaszolgáltató a Duna Médiaszolgáltató Zrt. Tehát amikor a törvény a közszolgálati médiával szemben támasztott elvárásokat megfogalmazza, azok a Dunára vonatkoznak. A műsorokat ugyanakkor nem a Duna, hanem az MTVA (Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap) gyártja le.
A lap szerint részben ez a kettősség tette lehetővé, hogy ne legyen következménye például annak, amikor a Híradó egyik volt vezető szerkesztője, Bende Balázs azt magyarázta, hogy „biztos vagyok benne, hogy senkit nem ér váratlanul, ha azt mondom, hogy ebben az intézményben…nem az ellenzéki összefogást támogatják. Ha ez a kijelentés valakit váratlanul ér, az most menjen haza”.
A Duna Médiaszolgáltató megtagadta a dokumentumok kiadását a lapnak, akik így bírósághoz fordultak. A perben a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) képviselte őket, a jogerős döntés értelmében a dokumentumokat augusztus első felében meg kellene kapniuk.
A közmédia egyébként nemrégiben azt állította saját magáról, sajtóként nem feladatuk ellenőrizni például egy sajtótájékoztatón elhangzottak valóságtartalmát, sőt szerintük akár nyilvánvalóan hamis dolgokat is terjeszthetnek, ha azokat nem ők állítják, hanem a sajtótájékoztatót tartó személy, mire az Alkotmánybíróság kimondta, hogy a közmédiának kutya kötelessége nem hazugságokat terjeszteni.