Az MTVA megerősítette: távozik a közmédiától Bende Balázs külpolitikai szerkesztő

2022. április 12. – 12:37

Másolás

Vágólapra másolva

Távozik a közmédiától Bende Balázs műsorvezető, külpolitikai szerkesztő, az M1 külpolitikai rovatának vezetője, értesült a Magyar Hang. Lapunk munkatársa felhívta Bendét, ő nem cáfolta a hírt, csak annyit mondott, hogy keressék ezzel kapcsolatban az MTVA sajtóosztályát, majd letette a telefont. Ezek után megkerestük az MTVA sajtóosztályát, megerősítik-e a hírt, és ha igaz, mi volt az oka a távozásnak. A válasszal frissíteni fogjuk cikkünket.

Az MTVA közleményben megerősítette a hírt

Az M1 csatorna vezető szerkesztője a hétfői nap folyamán egészségügyi okokra hivatkozással adta be felmondását. Döntését a közmédia vezetősége sajnálattal tudomásul vette, áll a közleményben. Bende Balázs 2002 óta dolgozott a közmédiánál szerkesztőként és újságíróként, az MTVA külpolitikai szakújságírójaként. Az utóbbi években a Világ című nemzetközi közéleti és külpolitikai magazinműsor arca volt, tették hozzá.

Bende Balázs – Forrás: MTVA
Bende Balázs – Forrás: MTVA

Bende Balázs az M1 egyik arcaként sarkos külpolitikai elemzéseivel és a kormány iránti szimpátiájának kinyilvánításával hívta fel magára a figyelmet. 2020 őszén a közmédia egyik szerkesztőségi értekezletéről kiszivárgó hanganyagok kerültek a Szabad Európa birtokába, amelyeken mások mellett ő beszélt.

„Elsősorban migráció, elsősorban Brüsszel, és egyebek. Itt akárki akármit szeretne hallani, el fogom keseríteni, nem lesz kivétel. Aki be van osztva, rákerülhet a sor, hogy a megfelelő narratíva, a megfelelő módszer és irányvonal mentén anyagot kell írjon róla. Továbbra is az a felállás, hogy akinek ez nem tetszik, annak be kell menni a főnökhöz, be kell adni a felmondását, és el kell menni. Nem kötelező senkinek itt dolgozni” – mondta a felvétel szerint.

Néhány nappal az újabb Fidesz-kétharmad után a Világ című műsorban arról beszélt, hogy több mint kétmillióan nézték az M1 választási műsorát. „Napközben ugyan sikk szidni bennünket, de azért nézni mégis a közmédiát nézik, ha tudni kell valamit” – mondta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!