Orbán: Lesz elég gázunk, harcolni fogunk a recesszió ellen

2022. július 29. – 07:32

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán Viktor a Kossuth rádióban beszél, élőben közvetítjük a miniszterelnöki interjút.

Hatalmas aszály van az országban, a búza 25 százaléka megsemmisült, a kukorica pedig lényegében teljesen odaveszett az Alföldön, mi lesz azokkal a gazdákkal, akiknek rengeteg pénze elveszett most az időjárás miatt? – érkezett a kérdés.

Orbán szerint ez elég nagy baj, mert nagy bevételei vannak az országnak a mezőgazdaságból. Mi történelmileg alapvetően egy mezőgazdasági nép vagyunk, ehhez értünk, „mi jó gazdák vagyunk, ki tudjuk venni a földből, amit ki kell venni”.

A mai Magyarország is képes arra, hogy akár 20 millió embert is ellásson élelemmel. A hazai élelmiszer-ellátás most sincs veszélyben, csak a megszokott méretűnél jóval kisebb lesz az export.

Most teljesen kimerült a kárenyhítési alap, ezt a kormány is tudja. Ezért létrehoztak egy munkacsoportot, aminek az a dolga, hogy intézkedéseket tegyen a gazdák megmentésére. Nemcsak nekik, hanem az egész magyar gazdaságnak is rossz lenne, ha életképes magyar gazdálkodók mennének tönkre.

Azért nincs még vége a háborúnak, mert az USA még tolja a fegyvereket és a pénzt Ukrajnába, „a háborút az amerikaiak finanszírozzák”. Orbán számításai szerint kb. 50 milliárd dollárt már beletoltak. Hogy ezt a következő fél évben ki fogja beletolni, azt nem látja, és azt sem, hogy a következő években ezt ki fogja beletolni.

De Európának nincs ennyi pénze. Nem tudjuk fizetni az ukrán gazdaság működésképtelen részét, és nem tudjuk fizetni a fegyvereket. A félidős amerikai választások eredménye befolyásolhatja az orosz-ukrán háború alakulását, attól függően, hogy melyik politikai erő nyer majd az USA-ban. (Orbán Tusványoson már kifejtette, hogy szerinte akkor van nagyobb esély a háború lezárására, ha – a Fideszhez egyébként közelebb álló – republikánusok nyernek.

Nem úgy fogunk viselkedni, mint a 2008-2009-es gazdasági világválság alatt hivatalban lévő kormány, akik széttárták a kezüket, és azt mondták, nem tudnak mit tenni, visszaesés van. Mi harcolni fogunk a recesszió ellen, harcolni fogunk, hogy a rezsi ne vigye el teljesen a választók teljes fizetését.

A magyar gazdaság jól zakatol, jól teljesít, de a nagyon magas energiaárakat már teljes egészében nem bírja. Ezért úgy döntöttünk, hogy az átlagfogyasztásig marad meg a rezsicsökkentett ár. Az átlag felett fogyasztók ennél többet fizetnek majd.

Nem akartuk, hogy az energiacégek nyerészkedjenek a magyar fogyasztókon, ezért nem a piaci árat kell majd az átlag felett fogyasztóknak megfizetniük, hanem egy „lakossági piaci árat”, ami Orbán szerint alacsonyabb a piaci árnál. Október lesz a vízválasztó, akkor derül ki, hogy belesodródunk-e egy háborús gazdálkodásba.

Szijjártó Péter évek óta „adja a füstjeleket” és veri a dobot, az utóbbi években már jó pár ország felé kialakítottuk a gázösszeköttetést, ezért biztonságban vagyunk. Alkudozunk az oroszokkal, hogy adjanak még gázt, ezt az üzletet nyáron nyélbe tudjuk majd ütni, hacsak a németek nem „einstandolják” majd, ha emlékeznek A Pál utcai fiúkra.

Segítenünk kell az embereknek, hogy le tudjanak jönni a gázról, ott, ahol erre van lehetőség. Újraindítjuk a Mátrai Erőmű már leállított termelőkapacitásait. A tűzifakivitelt betiltottuk. Meg kell vizsgálni, hogy újra tudjuk-e nyitni a barnakőszénbányáinkat. Az erdőgazdaságoknak pedig előírtuk, hogy vizsgálják meg, hogyan lehetne több tűzifát kitermelni.

Nincsenek meg a kapacitások, nem tudunk máshonan elegendő energiát szerezni, ha az oroszokkal nem tudunk megállapodni – mondta a kormányfő. A szankciók meg a fegyverszállítások nem vezetnek eredményre. A Nyugat már bevonódott ebbe a háborúba, egy amerikai–orosz megállapodástól várhatjuk a háborús helyzet megoldását.

A kormányfő a háborúval kapcsolatban elmondta, amit már Tusványoson is levezetett, hogy az Oroszország elleni szankciók nem működnek, az ukránok nem fognak nyerni a nyugati fegyverekkel, és a világ nagy része nincs velünk. A stratégia „elbukott”, újat kell kialakítani, de ez még késik. Ha Brüsszel nem lép időben, októbertől háborús gazdálkodásra kell készülni Európában.

Az EU-s gázspórolási terveivel kapcsolatban arról beszélt a kormányfő, hogy a magyar ember úgy gondolkodik, hogy leginkább magára számíthat. Függetlenül attól, hogy mi történik az orosz–ukrán fronton, és függetlenül attól, hogy mit „ókumulálnak ki” Brüsszelben, nekünk magunknak kell rendeznünk a sorsunkat energiaügyben is.

A miniszterelnök több mint tizenkét éve szinte csak a kormányközeli sajtónak ad interjút, a Kossuth rádióban például rendszeresen megszólal péntekenként. A formátum interjú, ám váratlan, meglepő kérdést nem szokott kapni, a kérdések sokszor leginkább állítások. A kormányfő maga mondta el 2019-ben, hogy miért nem áll szóba nem baráti sajtóval: szerinte egy interjú nem bikaviadal, és máshogy is el tud jutni a választókhoz.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!