Ferihegy visszavásárlásához adott volna 8,2 milliárdért tanácsot Klaus Mangold

2022. július 27. – 16:59

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér visszavásárlásával kapcsolatos tanácsadásra szerződött 2021 végén az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a Mangold Consultinggal – árulta el a Telex kérdésére az ITM jogutódja. Mivel azonban a vásárlás a pénzügyi környezet megváltozása miatt nem jött össze, a szerződés teljes keretösszegét sem fogják felhasználni.

Az idei választások után is Palkovics László által vezetett, Technológiai és Ipari Minisztériumra átnevezett tárca kérdésünkre a következő választ küldte:

„A megkeresésében szereplő szerződést az Innovációs és Technológiai Minisztérium tavaly év végén kötötte meg, amikor a 2022-es év gazdasági szempontból még kedvező évnek tűnt, és nem zajlott háború Ukrajnában. Ahogyan azt a kormány már korábban bejelentette, a jelenlegi háborús helyzetben és a háborús infláció miatt sokkal nehezebb a Liszt Ferenc repülőtér visszavásárlásához szükséges források biztosítása, így a szerződés teljes keretösszege sem lesz felhasználva.”

Hétfőn írtuk meg, hogy 2021 decemberében az ITM 8,2 milliárd forintos keretösszeggel szerződött a Mr. Oroszországként is ismert Klaus Mangold német üzletember cégével tanácsadásra. A szerződést Tompos Márton momentumos politikus túrta ki, ő arra hívta fel a figyelmet, hogy a szerződés alapján Mangold 6,7 milliós óradíjért ad tanácsot, miközben a közeledő válságra tekintettel egymást érik a megszorító intézkedések az országban.

Klaus Mangold neve akkor lett ismert, amikor 2016-ban az ő magángépén utazott Magyarországra Günther Oettinger német uniós biztos, ami korrupciós gyanúkat vetett fel. A Direkt36 később azt is kiderítette, hogy valószínűleg Mangold hozta össze azt a 2013-as találkozót, amin Orbán Viktor és a Roszatom vezetője döntöttek Paks II. megépítéséről.

Klaus Mangold régóta Putyin barátjának és Oroszország egyik európai lobbistájának számít, a róla szóló portrénk itt olvasható.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!