Az országos főrabbi már beszélt is Hegedüs Zsuzsával

2022. július 27. – 11:32

frissítve

Az országos főrabbi már beszélt is Hegedüs Zsuzsával
Frölich Róbert, főrabbi 2019. január 27-énFotó: Soós Lajos / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Az elsők között reagált a miniszterelnök tusványosi beszéde után Frölich Róbert országos főrabbi a kevert fajokról szóló részre. Frölich Róbert akkor azt írta: „Sokféle faj népesíti be a bolygónkat. Két lábon, dolgozva, beszélve, és néha gondolkodva azonban csak egyetlen faj él e földön: a Homo Sapiens Sapiens. Ez a faj egy és oszthatatlan.”

Az Orbán-beszéd érintett kitételét Hegedüs Zsuzsa miniszterelnöki tanácsadó vállalhatatlan, tiszta fajgyűlölő beszédnek tartja, le is mondott miniszterelnöki tanácsadói posztjáról egy nyílt levélben, egy másik levelet pedig Frölich Róbertnek címzett. Ebben azt írta: „Mélységesen egyetértek a nyilatkozatával. Valójában azonban még annál is súlyosabbnak látom a helyzetet, mint amire Ön hivatkozik. (…) Ennek a gyalázatnak ugyanis a lehető legrövidebb időn belül véget kell vetni, amihez saját, már disszidens tapasztalatom szerint is, az itt élők minél szélesebb körű megszólítása, illetve a nemzetközi közvélemény mozgósítása szükséges. (...) Örülnék, ha személyesen is meg tudnánk beszélni, mit lehet még csinálni” – írta a főrabbinak küldött levelében a szociológus.

Frölich Róbert országos főrabbi a Telex megkeresésére elmondta, hogy eljutott hozzá a levél, el is olvasta, és már kedden este beszélt is Hegedüs Zsuzsával. A beszélgetés részleteit nem kívánta megosztani, de azt hangsúlyozta: a Tusványoson elhangzott beszédnek

„két hullámvetülete van, az egyik, ami a kevert fajhoz és a gázfogyasztáshoz kapcsolódik (…), a másik a politikai vetület, ez utóbbiban nem kívánok részt venni.”

Az országos főrabbi azt mondta, eddig sem politizált, ezután sem szeretne, de az általános emberi értékek mellett, a rasszizmus, antiszemitizmus, xenofóbia és gyűlölködés ellen ezután is ki fog állni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!