Ismét Frölich Róbert lett az országos főrabbi

2021. május 30. – 15:47

Másolás

Vágólapra másolva

Országos főrabbivá választotta Frölich Róbertet a Mazsihisz közgyűlése, írja a 444.

Frölich 1993 óta a Dohány utcai zsinagóga vallási vezetője, korábban három fővárosi körzetben is tevékenykedett. A nyugalmazott dandártábornok 1994 és 2012 között szolgált a Magyar Honvédség Tábori Rabbinátusának vezető rabbijaként, 1995-től dandátábornoki rendfokozatban.

Frölich Róbert beszédet mond a pesti gettó felszabadításának 75. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen a Dohány utcai zsinagógában tavaly. – Fotó: MTI/Illyés Tibor
Frölich Róbert beszédet mond a pesti gettó felszabadításának 75. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen a Dohány utcai zsinagógában tavaly. – Fotó: MTI/Illyés Tibor

Frölich korábban már volt országos főrabbi, 2018-ban azonban lemondott arra hivatkozva, hogy a Mazsihisz olyan irányba indult el „a világi vezetés tudtával és támogatásával”, mellyel ő már nem tud azonosulni. Ahogy arról a Szombat is írt akkor, a nézeteltérés azért alakulhatott ki, mert az Országos Rabbiképző Intézet élére – akkor először – nem rabbivégzettségű tudós került.

Posztjára ezután három rabbit jelöltek, közülük ketten azonban nem vállalták a jelölést, így Radnóti Zoltán követte Frölichet országos főrabbiként.

A Mazsihisz közleményében a Mazsihisz elnöke, Heisler András úgy fogalmazott, azt várja Frölichtől, hogy országos főrabbiként segít majd „békét és nyugalmat teremteni a közösségen belül.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!