Ez lesz a 27. Budapest Pride útvonala

2022. július 23. – 13:30

Másolás

Vágólapra másolva

A szombati a 27. Pride felvonulás Budapesten, az útvonal pedig a tervek szerint a következő:

  • a gyülekező a Dráva utca sarkán lesz;
  • majd a Carl Lutz és az Antall József rakparton halad végig a felvonulás;
  • ami az Országház mellett is elhalad majd;
  • mielőtt a Zoltán utcára fordulna;
  • és a Szabadság térre érne, ahol piknik, beszédek, civil falu és szabadtéri buli várja majd a felvonulókat.

A Mi Hazánk Mozgalom a tavalyi évhez hasonlóan idén is lefoglalta az Andrássy utat és több budapesti közteret is a Pride felvonulás elől, rendezvényük viszont nem lesz.

A tavalyi felvonuláson a szervezők szerint egyébként rekordsokan, összesen 35 ezren vonultak, a Telex erről készült videóját itt lehet megnézni.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!