Az Alkotmánybírósághoz fordul Karácsony a budapesti közterek államosítása miatt
2022. július 19. – 17:39
A Fővárosi Önkormányzat az Alkotmánybírósághoz fordul az államosított budapesti közterek miatt, írja kedd délutáni Facebook-posztjában Karácsony Gergely. A főpolgármester szerint az „önkormányzati autonómia semmibevétele”, amit a kormány csinál. A fővárosi önkormányzat a bíróságon pert indít „a tulajdonelvonásért az Alaptörvény szerint járó kártalanítás érdekében”.
„Miközben a kormány Brüsszelben éppen Magyarország jogállami működését bizonygatja, itthon pont az ellenkezőjét teszi. A kormánytöbbség ma pofátlanul, kártalanítás nélkül einstandolt négy fővárosi tulajdonú közterületet, köztük a Vörösmarty és a Széchenyi István teret, majd azon nyomban át is adta azokat a fideszes vezetésű V. kerületi önkormányzatnak” – írta.
Mint Karácsony írta, a döntéssel szemben előzetesen mind a Pénzügyminisztérium, mind az Igazságügyi Minisztérium, mind a Belügyminisztérium masszív alkotmányossági aggályokat fogalmazott meg, eredménytelenül. „Csak találgatni tudunk, hogy miért volt ez ilyen fontos a kormányzatnak: a Vörösmarty téri karácsonyi vásárt akarják-e NER-esíteni, megkárosítva ezzel számos, nyílt pályázaton kiválasztott családi vállalkozást, vagy esetleg Tiborcz István Széchenyi téri szállodaprojektjét akarják egyengetni. Az biztos: sikerült kecskére bízni a káposztát azzal, hogy a közvagyon feléléséről messze földön híres kerületnek adta hűbérbe a budapestiek vagyonát.”
A budapesti közterek államosítása
Négy budapesti közteret (pl. a Vörösmarty és a Széchenyi teret) is elvesznek a fővárostól, és államosítják azokat.
Míg a Vörösmarty tér és a Podmaniczky tér elvételét a javaslat azzal indokolja, hogy ott a kikapcsolódás lehetőségét biztosító közösségi terek fenntartására, továbbfejlesztésére lesz szükség, addig a Széchenyi tér és a kapcsolódó József Attila utca átvételét Budapest belvárosának gyalogos-turisztikai zónájába integrálásával, zöldfelület-fejlesztéssel és új közösségi tér megteremtésével magyarázza.
Ez a négy fővárosi közterület 2022. augusztus elsejével ingyenesen az állam tulajdonába kerül. Majd ezeket az állam tovább is adja: 99 évre szóló ingyenes vagyonkezelésbe adja a fideszes vezetésű V. kerületi önkormányzatnak, azzal, hogy azok üzemeltetéséről, kezeléséről, közterület-használati, engedélyeztetési, valamint ellenőrzési rendszerének kialakításáról a kerület gondoskodik majd.