Mostantól minden hivatásos vadász éjjellátóval és hangtompítóval is mehet a vaddisznóra

2022. július 7. – 05:04

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Idén júliustól új szabályok vonatkoznak a vaddisznók kilövésére, azaz „az afrikai sertéspestis miatti, diagnosztikai célú állománygyérítésére” az országos főállatorvos minapi tájékoztatása szerint. Minden hivatásos vadász használhat éjszakai lövésre alkalmas célzóeszközöket és hangtompítót vaddisznók sertéspestishez kapcsolódó elejtésére. Ezek eddig számukra tiltott eszközök voltak, és más vadra, általában véve vadászatra továbbra sem lehet használni őket.

Az új szabályoknak semmi közük a nagy port kavart budai vaddisznókilövéshez – mondta lapunknak Földvári Attila, az Országos Magyar Vadászkamara szóvivője. (Mint írtuk, június elején a villamoson utazók szeme láttára végeztek többnyire kismalacokkal a Szent János Kórház közelében.) Hozzátette: a lehetőséget a vadászati érdekképviseletek kérték az állategészségügytől, hogy hatékonyabban tudják gyéríteni a hazai vaddisznóállományt a járványügyi elvárások szerint.

Földvári elmondása szerint az afrikai sertéspestis terjedésének megállítására nincs vakcina vagy egyéb módszer, az állománygyérítés az egyetlen eszköz. Ha ugyanis kevesebb a vaddisznó, akkor kisebb eséllyel fertőzik meg egymást, és a betegség terjedése lassulhat, esetleg megállhat. Az új szabályok alapján az állami alkalmazású hivatásos vadászok mellett (akik eddig is használhatták ezeket az eszközöket) további 1870 vadásztársasági vadőr munkáját is segíthetik éjjellátó és hőkamerás céltávcsövek és hangtompítók.

A szóvivő közölte, hogy az éjszakai lövésre alkalmas célzóberendezés azért hatékony, mert a vaddisznó inkább éjszaka mozog. A hangtompító pedig azért lehet előnyös, mert kevésbé zaklatja fel a környék nyugalmát, nem zavarja szét az állatokat, így a vadász több vaddisznót is el tud ejteni. Kiemelte, hogy ezeket a speciális, bejelentés-, illetve engedélyköteles eszközöket csak a sertéspestis miatti vaddisznóállomány gyérítésekor lehet használni, egyébként tiltottak, és ha rendes vadászatkor ilyet találnak a vadásznál, súlyos következményekre számíthat. (A sertéspestis miatti vaddisznó-gyérítés nem vadászatnak, hanem járványügyi intézkedésnek számít.)

Az éjjellátó egyébként biztonsági és vadvédelmi okokból tiltott vadászat idején. Földvári elmondta, ha valakinek ilyen eszköze lenne, vissza is élhetne vele, „eljárhatna a keze a trófeás vadnál” is, amit pedig éjszaka nem lehet megfelelően elbírálni, így elejteni sem. A hangtompító használatáról egyelőre még nincs tapasztalat, annak tartását egyébként külön kell engedélyeztetni a járványügyi hatóságnál és a rendőrségnél is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!