Fekete-Győr András helyett Gelencsér Ferenc lesz a Momentum frakcióvezetője

2022. július 06. – 09:13

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Fekete-Győr András helyett Gelencsér Ferenc lesz a Momentum új frakcióvezetője – írja a párt szerdai közleménye.

„A Momentum elnöksége a Momentum parlamenti frakciójával egyeztetve úgy döntött, hogy a párt ideális működése és hatékony munkaszervezése érdekében, a tavaszi ülésszakot követően személyi cserét eszközöl a frakció élén. Ahhoz, hogy a parlamenti frakció és a párt vezetése az eddigieknél szorosabban összekapcsolódjon, a Momentum-frakció frakcióvezetőjévé Gelencsér Ferencet, a Momentum elnökét nevezik ki” – írják. Hozzáteszik, hogy Fekete-Győr András országgyűlési képviselőjeként továbbra is a párt meghatározó politikusa marad.

Gelencsér Ferenc, a Momentum vezérszónoka felszólal az Országgyűlés rendkívüli plenáris ülésén 2022. június 22-én. Mögötte Fekete-Győr András látható – Fotó: Bruzák Noémi / MTI
Gelencsér Ferenc, a Momentum vezérszónoka felszólal az Országgyűlés rendkívüli plenáris ülésén 2022. június 22-én. Mögötte Fekete-Győr András látható – Fotó: Bruzák Noémi / MTI

Gelencsér a Momentum alapító tagja és az I. kerület alpolgármestere volt. Az előválasztáson kikapott Csárdi Antaltól, az összefogás közös listáján azonban a 26. helyre került, így bejutott a parlamentbe. A május végi tisztújításon lett a Momentum elnöke. Gelencsér politikai pályájáról ebben a cikkben írtunk részletesen.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!