Kocsikkal blokkolták az Erzsébet hidat a hétfő reggeli csúcsban

2022. július 4. – 08:48

frissítve

Kocsikkal blokkolták az Erzsébet hidat a hétfő reggeli csúcsban
Fotó: Ostyáni János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Újra járható az Erzsébet híd a fővárosban, ahol reggel 8 órakor autókkal és egy molinóval keresztbe állva akadályozták a forgalmat. A Telex helyszínen tartózkodó munkatársa azt látta, hogy „Szabadságot Budaházynak” feliratú molinót húztak ki néhányan az Erzsébet híd közepén, és autókkal álltak keresztbe, lezárva az összes forgalmi sávot. Nem sokkal később két autómentő érkezett a hídra, és egymás után vitte el a tüntetők autóit.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai kilenc embert igazoltattak, egyikük szemben helyszíni bírságot kapott, nyolccal szemben pedig közlekedési szabálysértési miatt eljárás indult – közölte a rendőrség. A jogellenes gyűlés szervezőjével, vezetőjével szemben a gyülekezési joggal visszaélés miatt külön szabálysértési eljárást is kezdeményeztek. A rendőrök négy autót szállíttattak el, a forgalom 9 órára mindkét irányban megindult a hídon. A BRFK vizsgálja közérdekű üzem működésének megzavarása gyanúját is.

Autómentőkkel vitték el a hídról a tüntetők autóit – Fotó: Ostyáni János / Telex
Autómentőkkel vitték el a hídról a tüntetők autóit – Fotó: Ostyáni János / Telex

Ma van a hídblokád 20. évfordulója, 2002. július 4-én Budaházy György körülbelül kéttucatnyi fiatallal együtt lezárta az Erzsébet hidat, így követelve az országgyűlési választások szavazatainak újraszámlálását. Erről ebben a cikkünkben olvashat bővebben.

A tüntetés szervezői a Telexnek is elküldött közleményükben azt írták, hogy 117 percig tartó polgári engedetlenségi akciójuk célja az volt, hogy kegyelmet követeljenek Budaházy Györgynek és társainak. „117 perc után polgári engedetlenségi akciónk véget ér. A blokádot feloldjuk, de felhívjuk mindenki figyelmét: addig fogunk küzdeni Budaházy György és társai szabadságáért, amíg nem szolgáltatnak nekik igazságot. Ezt kívánja a magyar nemzet igazságérzete. Akciónkat Wittner Mária '56-os szabadságharcos erkölcsileg támogatja” – írták.

Budaházy Györgyöt terrorcselekmény miatt márciusban tizenhét év fegyházra ítélték a Hunnia-perben, feltételesen sem bocsátható szabadlábra. Több másik vádlottat is tíz évnél hosszabb szabadságvesztésre ítéltek (a másodrendűt például 14, a harmadrendűt 15 év fegyházra), de volt olyan is a vádlottak között, aki megúszta másfél év felfüggesztett börtönnel.

Fotó: Ostyáni János / Telex
Fotó: Ostyáni János / Telex

Karácsony Gergely főpolgármester a Facebookon azt írta, hogy egyeztetett Budapest rendőrfőkapitányával, és kérte, hogy segítsenek a zavar elhárításában. „A BRFK és Fővárosi Rendészeti Igazgatóság közösen távolította el az autókat” – írta, és megköszönte a közlekedők türelmét.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!