Kimondta az Alkotmánybíróság: A Balaton partjának 30 méteres sávjában nem lehet építkezni

2022. július 1. – 14:37

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek nyilvánított és megsemmisített néhány törvényi passzust, amelyek megkönnyítették a Balaton-part beépítését. Az MSZP kért utólagos normakontrollt tavaly a testülettől a természetes vizek védelmében.

Az ellenzéki párt azért kért felülvizsgálatot, mert szerintük a 2018-as törvény formailag a Balaton védelméről szól, valójában kivételeket enged a part menti 30 méteres védősáv szabályozása alól, azaz miniszteri és kormányrendelettel ki lehet játszani a szabályokat.

Az Alkotmánybíróság friss döntésében az áll: „A Balaton szabályozási partvonalától számított 30 méteres sávon belül − a medencés kikötő és a hozzá kapcsolódó épületek kivételével − épület nem helyezhető el. Jogszerűen épített épület a Balaton szabályozási partvonalától számított 30 méteres sávon belül felújítható.”

A döntésben az is szerepel, hogy „Ha e törvény eltérően nem rendelkezik, a településrendezési tervben strandként, kempingként, zöldterületként, parttal érintkező közlekedési területként kijelölt építési övezet, övezet területének együttes nagysága és a tómederrel érintkező partszakaszának hossza összességében nem csökkenthető.”

Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója örömtelinek nevezte az AB döntését azzal kapcsolatban, hogy ne lehessen a partmenti sávokat szabadon beépíteni, kormányrendeletekkel kiskapukat találni, felszámolni a strandokat, nádasokat, kempingeket.

A szocialista politikus megköszönte az ellenzéki pártoknak, képviselőknek, civileknek a támogatást, és hozzátette, hogy folytatják a küzdelmet, mert állnak még a kerítések a strandok mellett sok helyen. A parton állva, egy zöld Lada elől bejelentkező politikus végül úgy zárta sajtótájékoztatóját: „a Lada zöld, az ég, az kék, a strandok pedig szabadok”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!