Egyre több autista, ADHD-s diagnózissal találkoznak a pszichiáterek, de ennek az oka nemcsak a betegszám növekedésében, hanem a diagnosztikai eszközök finomodásában, és a kritériumok változásában is keresendő. A Vadaskert Kórház új, 12 év alatti gyerekeknek kialakított diagnosztikai osztályán jártunk.
Puritánul berendezett négyágyas szobák, kütyümentes tér, rajzok a falakon, és kis zsákok a gyerekek nevével, valamint jelével – épp mint egy óvodában, pedig nem ott járunk. Anna hatéves, tulipán a jele, izeg-mozog, nagyon izgul, akárcsak a többi gyerek: egyikük például azért, mert ajándékba kaptak két szupermenő autót, és azért is, mert este benne lesz a tévében, legalább két híradóban, és biztos, hogy mindkettőt meg is nézi majd. Operatőrök és fotósok veszik őket körbe, csoda, hogy nem esnek pánikba, pedig a zaj még nekem is sok, hát még azoknak, akiket épp azért visznek a Vadaskert Kórház frissen átadott, 12 év alattiaknak kialakított osztályára, hogy megállapítsák, van-e valamilyen pszichiátriai fejlődési zavaruk.
Amikor nincsenek ott az operatőrök, akkor is veszik őket, a tereket ugyanis kamerákkal szerelték fel azért, hogy a videoanyagot később kielemezze a szakértőcsapat. A kórházban csak kisrészlegnek nevezett osztályt felújították és átalakították, ehhez a Porsche Hungária is adott pénzt. A diagnosztika ugyanis fontos, a koronavírus-járvány, illetve az utóbbi évek során egyre emelkedik az ellátásra szoruló gyerekek száma. A kisrészlegen az olyan, úgynevezett neurodevelopmentális zavarokat szűrik, mint az autizmus spektrumzavar, az ADHD – ezeket itt sokkal hamarabb és gyorsabban tudják diagnosztizálni – mondta Tárnok Zsanett, a Vadaskert Alapítvány vezetője.
Korszerű vizsgálóhelyiségeket alakítottak ki a kisrészlegen, speciális szoba áll rendelkezésre az orvosok, a pszichológusok, a gyógypedagógusok számára is. A Vadaskert Kórházban a „kisosztály” közfinanszírozott részlegként üzemel, ezért bárki jelentkezik ide, kalkulálnia kell a várólistával – ez jellemzően több hónap. Vannak persze sürgős esetek, azokat előreveszik.
Dr. Mátyás Anna, a részleg egyik vezetője, gyermek- és ifjúságpszichiáter szakorvos azt mondja, sajnos
a várólista tőlük függetlenül nő, mert egyre több gyereknek van „pszichiátriai problémája. Nem biztos, hogy meg tudnám mondani pontosan, hogy ennek mi az oka, a szakma nem egyértelműen foglal ebben állást.”
Az biztos, hogy a diagnosztika is változott. Az autizmus diagnózisok száma azért is emelkedik, mert sokkal pontosabbak, finomabbak a diagnosztikai eszközök, másrészt pedig a nemzetközileg standardizált klasszifikációs rendszerek, vagyis a spektrum tágult.
A leggyakoribb fejlődési zavarnak a hiperaktív figyelemzavart látja, és mint mondja, egyes felmérések szerint az iskoláskorúak 12 százalékánál ezt lehet diagnosztizálni. Nem mindenkinél jellemző, de van, akinél akár már gyógyszert is javasolnak. A szülők ettől sokszor megijednek, de már korántsem zárkóznak el a használatuktól annyira, mint régebben. Mátyás Anna megbízhatónak tartja a szereket, és úgy gondolja, a szülők is megnyugszanak, amint látják, mennyit segít a gyereküknek. „Ezek nagyon speciális, biztonságos gyógyszerek, nem nyugtatók, hanem serkentik a kognitív gátlóképességet, ami sérült az ADHD-s eseteknél. Persze van, ahol elég, ha egy kicsit jobban menedzseljük, differenciáltabb pedagógiával vagy terápiával rendezzük a dolgokat.”
A terápiától sokan várják a csodát, de nagy türelemre van szükség, mert a gyógyszerrel ellentétben nem látszik azonnal a pszichológiai, gyógypedagógiai módszertanok hatása. Ráadásul az egész ott kezdődik, hogy a szülőnek meg kell tanulnia, hogyan bánjon a gyerekével. „Vagy önmagában csak megérteni, például mi az autizmus, ami nem is olyan könnyű dolog. Én azt mondom, hogy kb. egy év kell a szülőnek arra, hogy a lényegi dolgok leessenek, és csak utána fogja tudni jól menedzselni a helyzetet.”
Mikor kell bekapcsolnia a piros gombnak?
„Két nagy csoport van. Az egyik, amikor azt látom, hogy az én gyerekem nem úgy fejlődik, mint a szomszédé vagy mint az osztálytársa. Látom, hogy nem úgy beszél, nincs annyi szava, nem tudja olyan jól megoldani a problémás helyzeteket – akkor jönni kell. A másik csoport pedig, amikor a gyerek viselkedésében van valami eltérés. Agresszív, nem tud beilleszkedni, vagy azért, mert nagyon akar, vagy mert nagyon nem akar. Tehát összességben, ha viselkedésproblémát vagy a fejlődésben való elmaradást, illetve a kettő kombinációját észleljük, akkor jönni kell. Jönni kell, mert inkább végezzük el a vizsgálatot és akkor nyugtassuk meg a szülőt, hogy kissé lemaradt a gyerek fejlődése, mondjuk, később kezd el beszélni, nem probléma, a fiúkra néha jellemző ez” – erősíti Mátyás Anna a szűrés fontosságát, merthogy
sajnos sokszor elkallódnak a gyerekek, vagy csak sok évvel azután jutnak el a diagnózisig, hogy már az első jeleket tapasztalta a környezetük.
Szerinte egyrészt ennek az az oka, hogy a szülők félnek, másrészt nagyon sok múlik a háziorvosok, a védőnők munkáján, szűrésén. „A legnagyobb tisztelettel szeretném hangsúlyozni, hogy a háziorvos is inkább küldje el egy gyerekpszichiátriai vizsgálatra a gyereket, ha bármi gyanú merül fel, mint hogy ne” – kérte a szakorvos, és egyúttal hangsúlyozta, nagyon fontos a továbbképzés, a tudásanyag a szakmában dolgozók számára, ezzel lehet ugyanis elsősorban elősegíteni azt, hogy a gyerek és a szülők ne vesszenek el a rendszerben.
„Nagyon fontos az is, hogy hogyan fejlesztjük a rendszert, hogyan menedzseljük a betegutakat az egészségügyben, de a szakemberek tudása a legfontosabb. Ezen dolgozunk mi is itt a Vadaskertben, nagyon nagy hangsúlyt fektetünk rá” – mondta.
Három gyerekünk van, autizmussal és ADHD-val élnek
Arról, hogy a megfelelő diagnózisig mennyire nehéz és embert-, családot is próbáló feladat eljutni, Hidasi-Herszényi Rita és férje, Herszényi István mesélt. Három gyerekük van, autizmussal és ADHD-val, illetve ehhez kapcsolódó részképességzavarokkal élnek. Kilenc-tíz évvel ezelőtt kezdték el kivizsgáltatni a most már iskoláskorú gyerekeket, és mint Rita mondja, végtelenül hálásak, amiért kérdéseikre támogató választ és segítséget kaptak.
„Szerettük volna megosztani az örömünket is, hogy van lehetőség fejlődni. Azt gondolom, sok szülőben félelmet kelt, ahogy bennünk is azt keltett egy-egy diagnózis, és nagyon nehéz a feldolgozása, de ha a hozzákapcsolódó utat összekötjük a javaslatokkal, meghallgatjuk az orvosokat, a gyógypedagógusokat, odafigyelünk egymásra és segítünk, ugyanúgy, ahogy a társszervezetekkel, akkor mindannyiunknak van lehetősége a fejlődésre és a változásra” – válaszolta, amikor arról kérdeztem, miért vállalták, hogy beszélnek a nehézségeikről.
István és Rita gyermekei csak enyhén érintettek a fejlődési zavarokban, és István szerint a felesége kitartásának köszönhető (Rita azt mondja, az anyai megérzésére támaszkodott), hogy a gyerekek diagnózist és megfelelő fejlesztést kaptak, ugyanis addig ment, amíg el nem jutottak a megfelelő helyre. A gyerekeknél változóak voltak a tünetek, egyikük például nem játszott a kortársaival, csak magában, a másikuk két és fél évesen nem beszélt.
Rita azt mondja, a megérzése mellett fontos volt számára, hogy hol látja a gyerekeken a fejlődést és az örömöt. A gyerekek most már integráló iskolába járnak, mellette pedig fejlesztésekre is hordják őket, és azt mondják, már abszolút érzékelhető a változás.
Fontos arról is beszélni, hogy a diagnózis (vagy az addig tartó út) nemcsak a szülőkben mint egyénekben, hanem a házasságban, sőt a családi egységben is súlyos töréseket okozhat, így István és Rita például a kapcsolatukon is rengeteget dolgozott. „Nagyon sok munka van abban is, hogy mi egymással hogyan kommunikálunk, mikor miről beszélünk, mikor mit csinálunk, mert azt gondolom, hogy fenn kell tartani egy egészséges létet, ami önmagunkra is vonatkozik ahhoz, hogy ilyen feladatokat meg tudjunk oldani. Nagyon nagy összefogásra van szükség” – fogalmazott Rita.
A szülők egyetértenek Mátyás Annával abban, hogy egyénileg is nagyon nehéz feldolgozni, ha a családban fejlődési zavarral élő gyermek él, ezért az önnevelés nagyon fontos elem ilyen esetben. „Mindennel szembemegyünk. A társadalmi elvárásokkal, amit hozunk otthonról, a családtagok véleményével. Nagyon tudni kell meghallgatni és gondolkozni a más emberek véleményén is, megtartani azokat a dolgokat, amikkel együtt tud élni, és elengedni, ami a gyereknek nem jó.”
Rita és István szerint a szülőknek empátiára, nyitottságra és rugalmasságra van szükségük, de idevennék a tanulási készséget is. „Ezt fel kell dolgozni, és nyitnunk is kell az újra. Ez az embert kimozdítja a komfortzónájából, a megszokott életből, és egy teljesen új útra viszi, ehhez sok rugalmasság kell, és hajlandóság a változásra” – mondták.
A Vadaskert Kórháznak egyébként nagyon hálásak, amiért megsegítő csoportokat is szerveznek a szülőknek, illetve esetmenedzseri rendszert üzemeltetnek. A csoportok között akad olyan, ahol a szülők is tanulhatnak a fejlődési zavarokról, más csoportokban pedig tapasztalatot is cserélhetnek, így kevésbé maradnak magukra a diagnózis miatt, és hatékonyabban segíthetik a gyereküket.
