1,1 milliárd forintnyi EU-s pénzt nyertek el a Nyugati pályaudvar fejlesztésének tervezésére

2022. június 29. – 11:45

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Versenyző (vagyis nem tagállami jogon járó) EU-s forrásokat nyert el Magyarország Lyonban, az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz pályázatain, erről Vitézy Dávid közlekedésért felelős államtitkár számolt be a Facebookon. A Nyugati pályaudvar a kiválasztott tervpályázat alapján háromszintes, részben föld alá süllyesztett, modern pályaudvar lesz, amit a későbbiekben vasúti alagút köt majd össze a Déli pályaudvarral. Az építkezés kb. 12 évig tart majd, írtuk itt.

A fejlesztés tervezésére az EU 27 tagállama közötti versenyben pályázati úton elosztott vasútfejlesztési források terhére 2,8 millió eurót, azaz kb. 1,1 milliárd forint forrást nyert el Magyarország.

Vitézy arról is írt, hogy a CEF polgári-katonai kettős célú és alternatív üzemanyagokat érintő közlekedési projektjavaslatairól a tervezettnél korábban, már áprilisban megszülettek a támogatási döntések. Magyarország akkor a lengyelekkel holtversenyben a legtöbb nyertes pályázatot kapta, így öt hazai fejlesztési terv valósulhat meg összesen több mint 11 milliárd forint értékben. Ezek közül négy a tiszta és csendes elektromos autózás további térnyerését segíti elő egyebek mellett a fővárosi repülőtér belső töltő-infrastruktúrájának kiépítésével, de sokszorosra bővül az elektromos autók hazai ultragyors töltőhálózata is.

Szóba került a Déli Körvasút fejlesztése is, „a fővárosi Déli Körvasút fejlesztését a magyar pályázatot elbírálva az Európai Bizottság kiválónak ítélte, ugyanakkor a bíróság által korábban idén megsemmisített környezetvédelmi engedély újbóli megszerzéséig a finanszírozási döntést elhalasztották”. A környezetvédelmi engedély elmeszeléséről itt írtunk.


Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!