Jogerős felmentés lett a zagyvarékasi gyilkossági ügy vége

2022. június 23. – 10:58

Jogerős felmentés lett a zagyvarékasi gyilkossági ügy vége
Fotó: Janecskó Kata / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Jogerős ítéletet hirdetett csütörtökön a Szegedi Ítélőtábla a 2018-as zagyvarékasi gyilkosság ügyében: helybenhagyta az elsőfokú felmentő ítéletet, így szabad ember maradt a bűnügyben egyedüliként meggyanúsított, majd megvádolt Cz. Tamás.

A zagyvarékasi gyilkosság áldozata egy 83 éves, magányosan élő özvegyasszony volt, F. Imréné. A saját otthonában támadtak rá és ölték meg több késszúrással 2018. július 1-jén este. Cz. Tamást szinte azonnal elfogták és letartóztatták. Az akkor 29 éves, helyi férfin kívül nem volt más gyanúsított.

Három és fél évet töltött már el letartóztatásban, mire megszületett tavaly novemberben a Szolnoki Törvényszéken az elsőfokú ítélet, ami sokakat meglepett. Magyarországon, ahol közel 99 százalékos az ügyészség váderedményessége, ritkán látni olyat, mint ami ebben az ügyben első fokon megtörtént: Cz. Tamást bizonyítottság hiányában felmentették a vádak alól, lekerült róla a bilincs, innentől kezdve szabadlábon védekezhetett.

Az ügyvédje, Molnár Iván a csütörtöki ítélethirdetés után a Telexnek azt mondta: kártalanításért fognak folyamodni a letartóztatásban töltött három és fél év miatt.

Az ügyről, Hogy válhat rendőri sikersztoriból megoldatlan üggyé egy almát áruló idős nő meggyilkolása? címmel, itt írtunk részletesen.

Molnár Iván szerint a nyomozás kezdettől fogva végig egyetlen emberre, a védencére koncentrált, és ez, a nyomozók csőlátása hibáztatható azért, hogy négy évvel a gyilkosság után oda jutott az ügy: nincs elkövető.

A másodfok nagyon gyorsan lezajlott a Szegedi Ítélőtáblán. A csütörtöki nyilvános ülés reggel kilenckor kezdődött, és negyed tizenegykor már ki is hirdették a jogerős döntést, ami ellen már fellebbezni nem lehet. Bizonyítási indítványa senkinek nem volt, csak a perbeszédek hangzottak el.

A férfi bűnösségének kimondását és fegyházbüntetést kérő ügyészi indítványról az ítélőtábla azt mondta ki, hogy az jórészt a bizonyítékok mérlegelését támadta, és alaptalan volt. Ugyanezt hangoztatta egyébként a védőbeszédben Cz. ügyvédje is, aki azt mondta: az ügyészség új tényt, új bizonyítékot nem hozott, csak feltételezésekbe bocsátkozott, és ezeket próbálta tényeknek beállítani.

Az ítélőtábla megfogalmazása szerint „kétséget kizáróan meg nem állapítható személy volt” az, aki a gyilkosságot elkövette: lehetett akár a vádlott, de bárki más is. Ami a lényeg: kétséget kizáróan nem lehetett megállapítani Cz. Tamás bűnösségét.

A férfi, aki egyébként az utolsó szó jogán nem kívánt beszélni, de láthatóan idegesen tette szóvá előzőleg, hogy a videón közvetített ügyészi perbeszédet nem érteni jól a tárgyalóteremben, megkönnyebbülten távozott az ítélethirdetés után családtagjaival a bíróságról.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!