Mindenhonnan leszedeti a kamu gyógyhatást ígérő c-peptides reklámokat a GVH

2022. június 23. – 15:05

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eltávolíttatja a Facebookról, a YouTube-ról és a Vimeoról a gyógygomba készítményeiről ismert Max-Immun Kft. hirdetéseit, miután a cég a korábbi tiltás ellenére továbbra is reklámozta a C-peptid termékeket.

A GVH még 2020-ban indított vizsgálatot a c-peptides kozmetikumok kommunikációja miatt, amikről azt állították, hatásosak különböző rákbetegségek, az autizmus, a cukorbetegség esetén is. Az eljárás tavaly májusban zárult le, és a végén megállapították, hogy a cég valótlanul tulajdonított gyógyhatást ezeknek a termékeknek. Azt is állították többek között, hogy a koronavírus ellen is hatásosak egyes termékek.

Emiatt a GVH megtiltotta a termékek reklámozását, ezenfelül 117,8 millióra forintra bírságolta a céget. A bírság összegét nemcsak a kiszolgáltatott, sérülékeny, különösen fogékony fogyasztói kör emelte, hanem az is, hogy a cég a jogsértést az OGYÉI nyilvános figyelmeztetése, a termékcsalád honlapjainak gyógyszerészeti hatósági letiltása, illetve a GVH ideiglenes intézkedése ellenére is folytatta. További súlyosító körülményként értékelte, hogy az elmúlt 10 évben a Max-Immun Kft.-vel szemben immár harmadik, azonos típusú jogsértését állapította meg. A Fővárosi Törvényszék tavaly év végén jogerősen helyben hagyta a GVH döntését.

A cég annak ellenére sem hagyott fel a reklámokkal, hogy a GVH végrehajtást indított ellene. A cég ügyvezetőjének, az egészségügyi végzettséggel nem rendelkező közgazdász-történész Varga Gábornak december óta naponta 50 ezer forint bírságot kell fizetnie emiatt.

A Metának, a Google-nek és az IAC-nak 30 napja van, hogy igazolja a reklámok eltávolítását.

(MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!