Hétvégén autómentes lesz a pesti alsó rakpart, de két hónapig nem lesz több ilyen lehetőség

2022. június 17. – 16:55

Másolás

Vágólapra másolva

Hétvégén ismét megnyílik az érdeklődők előtt a pesti alsó rakpart a Margit híd és a Közraktár utca között. Utána azonban – tervezetten augusztus közepéig – hétvégente is lehet majd gépjárművel közlekedni ezen az útszakaszon, írta közleményében a Budapesti Közlekedési Központ.

Június 18-án és 19-én gyalog és mikromobilitási eszközzel, például kerékpárral vagy rollerrel közlekedők a hétvégén – a már bevált gyakorlatnak megfelelően – a Margit híd és a Közraktár utca között vehetik birtokba a pesti alsó rakpartot autómentes környezetben. Erre az útszakaszra péntekről szombatra virradó éjszakától egészen vasárnap este 23 óráig nem hajthatnak be kocsival.

A 105-ös és a 178-as autóbuszok a Gyöngyösi utca végállomás felé a Petőfi Sándor utcán át közlekednek, nem érintik az Eötvös tér és a József nádor tér megállóhelyeket, megállnak azonban a 15-ös és a 115-ös buszok Erzsébet téri megállójánál.

A BKK azt írta, valószínűleg augusztus közepéig ez lesz az utolsó hétvége, amikor autómentes a rakpart. A Lánchíd korszerűsítési munkái miatt június 20-tól, hétfőtől ideiglenesen lezárják a Halász utca és a Döbrentei tér közötti rakpartszakaszt a közúti forgalom elől. Ez idő alatt a pesti alsó rakparton a hét minden napján, így hétvégente is lehet majd gépjárművel közlekedni, a 105-ös és a 178-as autóbuszok pedig ugyanúgy a Jane Haining rakparton közlekednek a Gyöngyösi utca végállomás felé.

Karácsony Gergely a tavasszal vetette fel, hogy a pesti alsó rakpartot sétánnyá alakítanák, gyakorlatilag autómentessé válna. Az ötletet azóta is vita övezi. A Telex azt szeretné, ha társadalmi vita folyna a kérdésről, vitaindító írásunkban Molnár László közlekedésépítő mérnököt kérdeztük a pesti alsó rakpart lezárási terveiről, annak várható hatásairól.

Filmforgatás miatt a hétvégén a Szabadság hidat is lezárják a forgalom előtt. A 47-es és a 48-as villamosok csak a budai oldalon, a dél-budai végállomások és a Széll Kálmán tér között közlekednek, a 49-es villamos pedig nem jár. Az N19-es nosztalgiavillamos ezen a hétvégén a Móricz Zsigmond körtér és Bécsi út / Vörösvári út között közlekedik.

A BKK azt javasolja ügyfeleinek, hogy a Szabadság híd lezárása miatt Pest és Buda között az M4-es metrót, illetve a 7-es és a 133E autóbuszokat használják. A Deák Ferenc tér és a Kálvin tér között az M3-as metrópótló, a 9-es autóbusz, valamint a 72M trolibusz segíti a közlekedést.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!