Fehér holló még ma is a nőről elnevezett utca Budapesten

2022. június 16. – 04:59

Fehér holló még ma is a nőről elnevezett utca Budapesten
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

A valós vagy fiktív személyekről elnevezett utcák és közterek mindössze 10 százaléka kapott női nevet Budapesten. Bécsben 12 százalék ez az arány, de ott 2013 óta tudatosan törekednek ebben is a nemek közötti különbségek kiegyenlítésére. Budapesten három olyan kerület is van, ahol egyáltalán nincsenek egykor létező nőkről elnevezett utcák vagy terek.

Tíz új közterület elnevezéséről döntött legutóbbi ülésén Bécs város kulturális bizottsága, és tudatos törekvés eredményeképp ebből a tízből hétnek is nő a névadója, számolt be róla Bécs külképviseleti irodája kedden. Felidézték, hogy Bécs még 2013-ban határozott arról: a jövőben tudatosan fog törekedni a közterületek névadói között a nemek arányának kiegyenlítésére. Elsősorban az újonnan épülő negyedek lehetnek a terepei ennek.

„Az, hogy a nők ilyen módon is láthatóvá válnak, nagyon fontos mérföldkő az egyenjogúsághoz vezető úton” – mondta Veronica Kaup-Hasler kulturális városi tanácsnok. A 2013-as döntés óta már 170 nőről neveztek el közterületet Bécsben, de, ahogy a bécsi külképviseleti iroda közleménye megjegyezte, „az arány még mindig meglehetősen egyenlőtlen: a 4600, személyekről elnevezett közterületből még mindig csupán 550 visel női nevet, azaz az összes közterület 12 százaléka”.

Megnéztük, Budapesten mi a helyzet. A magyar főváros közterület-névjegyzéke 177 oldalon keresztül sorolja a több mint 8000 közterület nevét. Az ATLO és Budapest Fővárosi Levéltára közös projektjükben nemrég látványos adatvizualizációt készített ezen belül arról a bő kétezer olyan közterületről, amely valós vagy fiktív személyről kapta a nevét, vagy keresztnevet visel. Az ő elemzésük szerint a 2247 budapesti köztér 90 százaléka (2023) férfi, 10 százaléka (224) női nevet kapott.

Ha a magukban álló keresztneveket figyelmen kívül hagyjuk, és csak a bővebb háttérismeretek nélkül is egyértelműen konkrét személyekről elnevezett közterületeket nézzük, a teljes, legutóbb 2021 végén frissített névjegyzéket és a sajtóban megjelent idei névadásokat átböngészve azt találtuk, hogy 65 különböző nőről összesen 76 közterületet neveztek el Budapesten.

Ennél ténylegesen valamennyivel több a konkrét nőről elnevezett közterület, hiszen vannak olyan csupán keresztnevet viselő utcák, mint például a Margit utca, amelyről mégis pontosan tudni lehet, ki volt a névadója. Az ATLO kimutatása szerint a 224 női névből 123 köthető valós személyhez, míg a 2023 férfi név közül 1916. Jól látszik a különbség az arányokban: 55, illetve 85 százalék.

A saját, 76 közterületet számításba vevő összesítésünk szerint a VI., a X. és a XXIII. kerületben nincsenek most egyáltalán – laikus számára is rögtön felismerhetően – konkrét nőkről elnevezett utcák vagy terek.

A VI. kerületben volt régebben egy Szalmás Piroska utca, amit a zeneszerző-pedagógusról neveztek el, de 2011-ben a fővárosi közgyűlés úgy döntött, átnevezi Németh László utcára. A másik oldalról a csúcstartó a II. kerület, ahol 12 ilyen közterületet számoltunk össze a 2021 végi állapotot tükröző névjegyzék alapján.

A nőről kapott nevét legrégebben viselő közterület a névjegyzékben a XIV. kerületi Erzsébet királyné útja. Ezt 1879. január elsejével kereszteltek el ennek, és már korábbi névadója is nő volt, odáig Zrínyi Ilona útnak hívták.

Az utóbbi években nemcsak Bécsben, hanem Budapesten is szaporodtak a nőkről elnevezett utcák. 2021-ben például hattal nőtt a számuk. Azóta van például Komlós Juci közünk a II. kerületben vagy Polc Alaine parkunk a XII. kerületben.



Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!