Hiteltörlesztési segítség is szerepel a pedagógusoknak kiküldött kérdőívben

2022. június 14. – 11:27

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Van-e asztaluk, és segítséget jelentene-e számukra, ha a meglévő hiteleik törlesztési terheinek csökkentéséhez hozzájárulna az állam? Többek között erről is szó van abban az elektronikus kérdőívben, amelynek kitöltésére kéri a Belügyminisztérium a pedagógusokat, a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő dolgozókat és a vezetőket júniusban.

Ahogy megírtuk: a tárca hétfői közleménye szerint a kérdések „a köznevelési rendszer működésének továbbfejlesztési lehetőségeit célozzák”, és

az az ígéret, hogy a válaszokat, javaslatokat „a Belügyminisztérium beépíti az ágazatot érintő fejlesztési terveibe”.

A Telexhez eljutott kérdőív egyik kérdéscsoportja arról szól, hogy van-e valamilyen „alapvető infrastrukturális elem”, ami nem áll rendelkezésre a válaszadó munkahelyén. A bejelölhető válaszlehetőségek között van az „asztal, munkára alkalmas tér”, az irodaszerek, az értekezletre alkalmas tárgyalótér, az irodagépek, mint például nyomtató, a megfelelő világítás és a „feltöltődésre alkalmas pihenőtér” is.

A tárca rákérdez arra is, hogy mit tartanának a válaszadók fontos szempontnak a pedagógusok teljesítményének értékeléséhez. Itt be lehet jelölni például a tanulók iskolai eredményének javulását az előző évhez képest, a gyerekek visszajelzéseit, de az „általános munkahelyi fegyelmet is”. Az utóbbihoz fűzött zárójeles magyarázat szerint itt például a tanórák pontos kezdésére és befejezésére, az adminisztráció pontosságára gondol a kérdőív összeállítója.

Van kérdés az óraszámról és az ideális osztálylétszámról, és megkérdezik többek között, mennyire értenek egyet azzal, hogy

  • a pedagógusok stresszkezelési, konfliktuskezelési készségeinek fejlesztése elősegítheti a munkahelyi kiégés elkerülését;
  • indokolt az iskolaőrség bevezetése az adott iskola kérése alapján, amennyiben erre az adott intézményben a pedagógusok részéről valós igény mutatkozik;
  • indokolt többletjuttatást biztosítani a leghátrányosabb helyzetű intézményekben;
  • a díjazásban fontos lenne a minőségi munka elismerése, a teljesítményen alapuló differenciálás;
  • vagy hogy motiváló lenne ingyenes továbbképzések biztosítása vagy a pedagógus jogviszonyhoz kötődő kedvezmények körének kibővítése.

Az utóbbihoz kapcsolódva megjelenik egy felsorolás is a kedvezmények biztosítása szempontjából szóba jöhető területekről. Itt legfeljebb három lehetőséget lehet bejelölni, és a felsorolásban szerepel a könyvvásárlás és a múzeum mellett az üzemanyag-vásárlás és az „élelmiszerboltokban igénybe vehető kedvezmények” is.

A pedagógus-szakszervezetek évek óta nem tudnak megegyezni a kormánnyal követeléseikről. Az oktatásügy az új kormányban a Belügyminisztérium alá került. A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke, Horváth Péter hétfőn tárgyalt a közoktatásért felelős Pintér Sándor belügyminiszterrel. Horváth a Telex megkeresésére azt mondta, ez egy bemutatkozó találkozó volt, ahol konkrétumokról nem volt szó, és úgy látta, Pintér nyitott a pedagógusokkal való egyeztetésekre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!