Sok helyen még mindig nem lehet digitálisan fizetni, holott ez szabálytalan

2022. június 14. – 15:38

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

2021. január 1-től kötelező az online pénztárgépet üzemeltető üzleteknek, vendéglátóhelyeknek, szolgáltatóknak készpénzmentes, vagyis digitális fizetési lehetőséget is kínálniuk a vásárlóknak. Ez azt jelenti, hogy a készpénzes fizetés mellett a három opció közül valamelyiket lehetővé kell tennie a helynek:

  • bankkártyás fizetés,
  • azonnali online átutalás
  • vagy QR-kódos fizetés.

Ennek ellenére azt tapasztalni, hogy többen még mindig csak a készpénzt fogadják el. Van például olyan étterem, ahol már hónapok óta az van kiírva, hogy „átmenetileg” nem elérhető a bankkártyás fizetés. Az sem egyedi eset, hogy vásárlási limitet szabnak arra, ha valaki kártyával fizetne.

A szabálytalanságok egyik oka lehet, hogy a bankkártyás fizetés pluszköltséget jelent a vendéglátóhelyeknek, szolgáltatóknak. A tranzakciók után a helynek meghatározott százalékot kell befizetnie. Ennek összege a kondícióktól függ, de valahol 0,5 és 1,5 százalék között van. Emellett van olyan, hogy fix havi díjat is kell fizetni vagy tranzakciónként lehet plusz külön díj.

Ugyanakkor a szakértő szerint sokkal kedvezőbbek most a kondíciók, mint korábban voltak. Mindemellett már ingyenes alternatíva is van: a fent említett QR-kódos fizetés vagy banki átutalás, de ezek még nem terjedtek el. A rendszer hibáját mutatja, hogy a rendelet hatálybalépése óta nem büntettek meg senkit azért, mert megszegte az új szabályokat.

„Kártyás fizetés csak 500 forint felett lehetséges”

A járvány alatt valószínűleg egyre többen választották az érintésmentes bankkártyás fizetést a készpénz helyett. Így még bosszantóbb lehetett, ha valahol ez nem volt elérhető. Ellátogattunk több olyan helyre, ahol korábban gondok voltak a bankkártyás fizetéssel, hogy megnézzük, változott-e a helyzet.

Egy budapesti kávézóban találkoztunk a következő kiírással: „Kártyás fizetés csak 500 forint felett lehetséges.” Olvasónk képet is készített a tábláról, többször visszamentünk a helyre, és a kiírás mindig kint volt.

500 forint alatti összeget szerettünk volna bankkártyával fizetni, és bár a pultosnak láthatóan nem tetszett a dolog, végül nem szólt semmit, és így is ki tudtuk fizetni.

Olvasói fotó / Telex
Olvasói fotó / Telex

Egy másik budapesti étteremben már hónapok óta kint van egy tábla: „A bankkártyás fizetés jelenleg nem lehetséges!” Mikor korábban rákérdeztünk, hogy mikortól lehet majd bankkártyával fizetni, azt mondták: nemsokára, már intézik. Most újra visszamentünk a helyre, még mindig ugyanaz a kiírás fogadott minket.

Olvasói fotó / Telex
Olvasói fotó / Telex

A bankkártya alternatívája: QR-kód, átutalás

Ahogy a cikk elején említettük, ha bankkártyával nem lehet fizetni, akkor QR-kódos vagy azonnali átutalást kell lehetővé tenni. Kipróbáltuk ezeket az alternatív megoldásokat is.

Egy fővárosi étteremben már egy ideje elérhető a QR-kódos fizetés. Tapasztalataink szerint ez kicsit lassabb, mint a bankkártyás opció, de jól működik. Simple-alkalmazás kell csak hozzá, amivel be kell olvasni egy kódot, utána rákattintani egy gombra, és várni egy kicsit, míg betölt.

Egy budapesti kávézóban azonnali átutalással is lehet fizetni a QR-kód mellett. Ehhez a bankunk applikációjára van csak szükség. Az átutalás hosszabb volt, mint a QR-kódos fizetés, de ez is működött, a pénz azonnal megérkezett a hely számlájára. A kedvezményezett számlaszámát, nevét és a vásárolt termék pontos összegét kellett beírni.

A kávézó tulajdonosa a Telexnek azt mondta: öt-hat százalékkal olcsóbb nekik az azonnali átutalás vagy a QR-kódos fizetés, mint a bankkártyás. A bankkártyás fizetésnél minél nagyobb a havi forgalom, annál kevesebbet kell fizetnie utána, de egy alapdíj akkor is van.

Az utalás húszezer forintig viszont nem kerül pénzbe, és magyar számláról azonnal megérkezik az összeg. Külföldi számláról tapasztalataik szerint két napot kell várni erre. Úgy látják, az Erste applikációjában még nem működik tökéletesen a QR-kódos beolvasás, de például az OTP-nél nem szokott hiba lenni.

„A foglalásnál mindig elmondom, hogy bankkártyával már nem tudnak fizetni, csak átutalással. A vendégek már úgy jönnek, hogy készülnek rá.”

Ráadásul ha már egyszer valaki utalt egy helynek, el tudja menteni sablonként az adatokat, így nem kell legközelebb újra beírnia. Ezzel már ugyanolyan gyors lesz az átutalás is, mint a QR-kódos fizetés. A tulajdonos szerint biztonságosabb így fizetni, mert nem kell elővenni a bankkártyát, elegendő hozzá a telefon.

50 forint bankkártyával? – Inkább hozd be legközelebb készpénzben!

Az általános termékdrágulás miatt még fontosabb, hogy mennyi pénzt kell befizetniük a bankkártyás fizetés után a cégeknek, mert a növekvő terheket a termékek árának emelésével tudják visszahozni.

A QR-kódos opció vagy az azonnali átutalás tehát így nemcsak az eladóknak, vendéglátóhelyeknek, de a vásárlóknak is jobban megéri. Végeredményben ugyanis a vendég fogja megfizetni a bankkártyás fizetés miatti pluszköltséget.

„85-90 százalék kártyával fizet, de ezer forint alatt egyszerűen nem éri meg”

– mesélte egy budapesti kisboltos a Telexnek. Emiatt annak, aki ötven vagy száz forintot bankkártyával fizetne, azt mondja: inkább hozza be legközelebb, ha lesz nála készpénz.

Azt mondta, hogy amin eddig 30 százalék volt a haszon, azon már csak 15 százalék. Elmesélte, hogy sokszor elcsodálkozik az árakon, mikor lehúzza a termékeket a kasszánál. Ő is azt tapasztalta, hogy a koronavírus-járvány óta még többen fizetnek bankkártyával.

Bankkártyaterminál egy budapesti piac egyik árusánál – Fotó: Rostás Bianka / Telex
Bankkártyaterminál egy budapesti piac egyik árusánál – Fotó: Rostás Bianka / Telex

Nem büntetnek a szabálytalanságért

A törvény hatálybalépése óta növekedett a terminálok száma. Kétszer annyi terminál van kint, mint amennyi forgalmazó helyet regisztráltak, a vendéglátóhelyek 95 százalékában lehet ma kártyával fizetni – mondta a Telexnek Szász Ferenc, a Mastercard üzletfejlesztési igazgatója.

A mi tapasztalataink azonban a szakértő szerint sem egyediek. Van ugyanis egy réteg, amelyet nem lehet meggyőzni a digitális fizetésről, miközben annak feltételei rengeteget változtak az elmúlt időszakban. Szerinte sokan a kártyás fizetést még mindig úgy képzelik el, hogy egy féltégla méretű terminált kapnak, de már sok variáció elérhető, akár a mobiltelefon is terminállá alakítható. Egy kereskedő számára az elektronikus fizetésnek ugyanolyan alapnak kellene lennie, mint annak, hogy befizeti a vízdíjat, a bérleti díjat, a fűtésdíjat, mondta Szász Ferenc.

A szakértő szerint a kereskedőknek a bankkártyás tranzakciók után fizetendő díjai szignifikánsan csökkentek az elmúlt időszakban, tehát kevesebb teher hárul a szolgáltatókra, vendéglátóhelyekre. Szerinte nem a tranzakciós díj az egyetlen oka annak, hogy többen még mindig nem vásárolnak terminálokat.

„A vendéglátásban még mindig jelentős az adóelkerülés.”

Ha a terminál bekerül egy vendéglátóhelyre, az a készpénzforgalom 50-60 százalékát elviszi. Ezzel pedig kevesebb lehetőség marad az adóelkerülésre.

A másik probléma, hogy mindenki azt gondolja: a kártyás fizetésnél megszűnik a borravaló. Miközben ez nem így van, ugyanúgy megkapja a hely a borravalót digitálisan is.

Szász Ferenc a kártyás fizetés limitösszegéről azt mondta: ez az, ami egyértelműen tilos.

„Az emberek fejében a kártyás fizetés egyenlő volt a nagy összegű fizetéssel.”

Mivel most már nagyrészt százalékban határozzák meg a kártyás fizetés díját, így teljesen mindegy, hogy mekkora összegnek nézem a 0,5-1,5 százalékát – mondta a szakértő. Szerinte egy kereskedőnek az is sokba kerül, hogy váltópénze, aprója legyen a kasszában. Ezért lehet az, hogy ha húszezressel akarna valaki kis összeget fizetni, ugyanúgy csúnyán néznek rá, mintha bankkártyával akarná.

Szász nem találkozott olyannal, hogy egy helyet megbüntettek volna azért, mert nem teszi lehetővé a digitális fizetést. Az ellenőrzést a helyi jegyzők végzik, akiknek nagyon kevés eszközük van ehhez. A szakértő szerint végeredményben a fiatal generáció fog egyre nagyobb nyomást gyakorolni azokra a helyekre, szolgáltatókra, amelyek még nem tették lehetővé a digitális fizetést.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!