Több mint kétszáz helyre riasztották a tűzoltókat a csütörtöki vihar miatt

2022. június 10. – 20:20

Másolás

Vágólapra másolva

A csütörtöki viharok miatt 209 helyre riasztották a tűzoltókat. Kidőlt fákat, partomlást, útbeszakadást, elakadt és árokba csúszott autókat hagyott maga után a heves júniusi időjárás – derül ki a Katasztrófavédelem tájékoztatójából.

Az egyik legnagyobb kár a 12-es úton keletkezett, ami a közutat és a vasutat is érintette. A vasúti közlekedés egészen augusztus közepéig szünetel majd a szakaszon, helyette pótlóbuszok és hajók járnak majd. Kaposszekcső belterületén a 611-es út a heves esőzés miatt egy helyen beszakadt.

Beszakadt úttest Kaposszekcső határában 2022. június 10-én – Fotó: Varga György / MTI
Beszakadt úttest Kaposszekcső határában 2022. június 10-én – Fotó: Varga György / MTI

A fővárosban főként leszakadt ágakat és ingatlanokba befolyt vizet kellett eltávolítani. A II. kerületben nagyobb faág esett egy autóra, míg Fóton két autóra dőlt egy egész fa. Pilisszentivánon mintegy ötven négyzetméteren beázott egy iskola teteje, több helyen leszakadt a mennyezet, három helyiséget le kellett zárni.

Pécsett akkora volt a lezúduló csapadék, hogy a Balácsi úton a lakóházak védelme érdekében homokzsákkal kellett védekezni. Tolna megyében is sokan kérték a tűzoltók segítségét, itt is többnyire a hatalmas esők miatt. A megyében van olyan település, ahol még a vihar másnapján is dolgoztak a károk elhárításán.

A csütörtöki viharról további részleteket ebben a cikkünkben olvashatnak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!