Hadházy Ákos pénzt kér a Facebookon követőitől a munkája folytatásához

2022. június 07. – 11:35

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hadházy Ákos, független országgyűlési képviselő pénzt kér a Facebookon követőitől a munkája folytatásához, amit azzal indokolt, hogy nem tette még le az esküt a parlamentben, így egyelőre nem kapja meg a képviselőknek járó juttatásokat sem – írja a saját Facebook-oldalán. Hozzáteszi: legalább hatmillió forintra lenne szüksége a nyárra.

A parlament alakuló ülésén Hadházy Ákoson kívül mindenki letette az esküt, ami feltétele a parlamenti tisztség megszerzésének, bizottsági hely betöltésének, fizetésnek. Hadházy szerint az ellenzéki képviselők a „Fidesz zsarolásának engedtek” azzal, hogy letették az alakuló ülésen az esküt. Korábban a Momentum is azt jelezte, hogy távol marad Hadházyval együtt. Végül úgy döntöttek, mégis részt vesznek az alakuló ülésen, ám az eskütétel után kivonulnak a teremből, és az ülés érdemi részét bojkottálják.

Nem sokkal később Hadházy jelezte az Országgyűlés házvezetésének, hogy ő is letenné az esküt. Az eskü időpontjáról Kövér László házelnök dönt, Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a parlament megalakulásakor azt mondta: a parlamenti eskütétel időpontja fix, és aki nem vesz részt, az vállalja, hogy a következő eskü időpontját nem ő választja meg.

A képviselő azt mondja, a házelnök azóta sem engedi neki az eskütételt, a képviselő Facebook-bejegyzése szerint ezzel azt a több mint 30 ezer zuglóit veszi semmibe, akik megválasztották őt. A képviselő számított arra, hogy nem fog kapni tiszteletdíjat, van saját cége, és állatorvosként is dolgozik a szabadidejében. Azt írja, van azonban egy kellemetlen része az eskütétel elhalasztásának:

„Nem férek hozzá azokhoz a pénzügyi keretekhez, amelyek minden képviselőt megilletnek. Nem kell nagy összegekre gondolni, de korábban ebből tudtam fizetni az engem segítő kollégáimat, illetve ebből tudtam biztosítani a munkám egyéb feltételeit, ebből tudtam például eljutni távoli kis falvakba, vagy lekérni tulajdoni lap másolatokat, ügyvédeket megbízni stb.”

Ennek a munkának a folytatásához kér most pénzt a követőitől a nyárra, mivel az is lehet, hogy az őszi ülésszakig már nem lesz lehetősége letenni az esküt.

Kövess minket Facebookon is!