Kiengedik Fekete Dávidot, hétfőn hazamehet, az ügyész fellebbez

2022. június 2. – 16:11

Laczó Balázs
Laczó Balázs
Győri tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

Egy év és egy hónap után úgy döntött a Győri Járásbíróság nyomozási bírája, hogy elég lesz Fekete Dávidnak a bűnügyi felügyelet, így június 6-án kiengedik a börtönből a csalásokkal gyanúsított énekest, annak ellenére, hogy a döntés még nem jogerős. De a határidő lejár.

A tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb a foganatba vételtől számított 4 hónapig rendelte el a gyanúsított bűnügyi felügyeletét a Győri Törvényszék. Úgy tudjuk, ez a felügyelet a korábban háziőrizetnek hívott intézkedést jelenti: tartózkodási helyét nem hagyhatja el.

A korábbi döntés hatálya pünkösd hétfőn jár le, addig bent marad, viszont ha esetleg a Győri Törvényszék másképpen dönt, még az is megtörténhet, hogy hazaengedik, majd ismét be kell vonulnia.

„A bűnügyi felügyelet keretében magatartási szabályként írta elő, hogy a gyanúsított a tartózkodási helyét csak külön engedéllyel hagyhatja el. A magatartási szabályok megtartását a rendőrség a gyanúsított mozgását nyomon követő technikai eszközzel ellenőrzi” – tájékoztatott a Győri Törvényszék a távmeghallgatás alatt hozott döntésről.

„A bíróság döntése szerint a megalapozott gyanú a gyanúsított terhére rótt bűncselekményekkel kapcsolatban továbbra is megállapítható, de a kényszerintézkedéssel elérni kívánt célok érdekében már nincs szükség a legnagyobb szigorra. „A bíróság a fokozatosság elvére is figyelemmel úgy ítélte meg a vádemelés előtti szakaszban lévő eljárásban elégséges és egyben szükséges kényszerintézkedés a bűnügyi felügyelet” – tudatta dr. Máté Kinga szóvivő.

A határozatot a gyanúsított és védője tudomásul vette, az ügyész fellebbezést jelentett be.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!