Egy hónappal meghosszabbították Fekete Dávid letartóztatását

2022. május 5. – 17:05

Laczó Balázs
Laczó Balázs
Győri tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

A bíróság továbbra is bent tartja a börtönben a Megasztárból ismert énekest, Fekete Dávidot, de ezúttal nem kettő, hanem csak egy hónappal hosszabbították meg a letartóztatását. A határozat nem jogerős. A nyomozás hamarosan lezárul.

Ismét eltelt két hónap: akárcsak márciusban, a Győri Járásbíróság most is a börtönből kapcsolta be távmeghallgatásra a megasztáros Fekete Dávidot, aki ismét hiába kérte, hogy engedjék ki a letartóztatásból.

Holnap lesz éppen egy éve, hogy Feketét megfosztották szabadságától. Több mint 20 cselekménnyel, főként csalásokkal gyanúsítják az autókereskedőként is próbálkozó hírességet. Az elkövetési érték a nyomozás jelenlegi ismeretei szerint meghaladja a 350 millió forintot.

A bíróság azért döntött a letartóztatás fenntartása mellett, mert másképp valószínűsíthető, hogy a gyanúsított szabadlábra helyezése esetén elérhetetlenné válna. Ezen nem változtat az sem, hogy a lakóhelyével kapcsolatos körülményeit rendezte – közölte Máté Kinga bírósági szóvivő.

Fekete Dávid a tavaly őszi bírósági meghallgatása után Győrben – Fotó: Laczó Balázs/ Telex
Fekete Dávid a tavaly őszi bírósági meghallgatása után Győrben – Fotó: Laczó Balázs/ Telex

A szóvivő közlése szerint a gyanúsított első és folytatólagos kihallgatása között eltelt időben is követett el szándékos bűncselekményeket.

„E körülmény, valamint a gyanúsított bizonytalan személyi körülményei, felhalmozott tartozásainak nagyságrendje, a cselekmény sorozat jellege valószínűvé teszik, hogy szabadlábra, vagy enyhébb kényszerintézkedés hatálya alá kerülése esetén ismételten vagyon elleni bűncselekményeket követne el”

– mondta a szóvivő. A döntéssel szemben az ügyészség, valamint a gyanúsított és védője is fellebbezést jelentett be. Másodfokon a Győri Törvényszék dönt.

Amint az Új Szó Nálunk megírta: a nyomozás hamarosan lezárulhat, vádemeléshez közeledik a volt megasztáros ügye. Az ügyészség várta, hogy a gyanúsított és védője érdemi védekezést terjeszt elő, de erre már láthatóan nem kerül sor a nyomozás során, és nem is vár tovább a hatóság. Természetesen védekezést előterjeszteni később is lehet bármikor az eljárás során.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!