Eltemették Gál Szabolcs világbajnok ejtőernyőst

2022. május 31. – 17:41

Másolás

Vágólapra másolva

Eltemették Gál Szabolcs főtörzsőrmestert, világbajnok ejtőernyőst, aki néhány héttel ezelőtt kiképzés közben zuhant le – írja a Honvédelem.

A főtörzsőrmestert a Szolnoki Sportcentrum tiszaligeti sportcsarnokában ravatalozták fel.

A temetésen részt vett Szalay-Bobrovniczky Kristóf, Magyarország honvédelmi minisztere, dr. Kun Szabó István vezérőrnagy, a Köztársasági Elnöki Hivatal Honvédelmi Igazgatóság igazgatója és Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka.

„Amikor Gál Szabolcs a helikopter ajtajában állt, akkor a fedélzeten soha senki nem aggódott azért, hogy rossz helyre ugrik. (…) Nagyon sokat segített abban, hogy szakmailag én is előrelépjek. Amikor légcellával kezdtem ugrani, az ő hangját hallottam a fülemben: mikor merre forduljak, mikor kezdjek el kilebegtetni” – mondta Ruszin-Szendi a temetésen.

A kétgyerekes főtörzsőrmester 2007 óta ejtőernyőzött, több mint 5500 alkalommal ugrott. Hat éve, 27 évesen a legfiatalabb tagja volt annak a magyar honvéd csapatnak, akik ejtőernyős világbajnokságot nyertek.

Április 25-én a szokásos tavaszi ugrásgyakorlatot hajtották végre a szolnoki ejtőernyős katonák, amikor Gál balesetet szenvedett. A gyors orvosi beavatkozások ellenére a férfi május 11-én kórházban hunyt el.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!