Varga Judit védi a törvényjavaslatok alkotmányosságát

2022. május 26. – 16:11

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán Viktor azt mondta kedden a miniszterek bemutatásánál, hogy az igazságügyi miniszternek vétójoga van valamennyi minisztériumi előterjesztéssel szemben. Erről kérdezte a Telex újságírója Gulyás Gergelyt.

Ha bármilyen előterjesztéssel szemben alkotmányossági aggálya van az igazságügyi miniszternek, a kormánykabinet nem fogadhatja el közvetlenül azt, be kell vinni a kormányülésre, és csak a kormány írhatja felül Varga Judit vétóját. Így nem lehetséges a javaslat gyorsított elfogadása.

A köztársasági elnök sem vétózhat meg többször egy törvényjavaslatot, ugyanilyen elv szerint működik az igazságügyi miniszter vétója. Gulyás arról beszélt, alkotmányos keretek között kell működni. „Mi nem vagyunk anarchisták, és nem gondoljuk azt, hogy 50 százalékkal lehet alkotmányozni” – válaszolta arra a kérdésre, hogy mi indokolja, hogy Varga Judit ekkora hatalmat kapott.

Fotó: Máthé Zoltán / MTI
Fotó: Máthé Zoltán / MTI

A vétójog egyébként nem teljesen új gyakorlat, korábban Boross Péter a pénzügyminiszternek és az igazságügyi miniszternek is adott hasonló jogot. Törekszünk arra, hogy még jobban és még inkább az alkotmányosság keretein belül tudjunk törvényeket hozni – fogalmazott Gulyás Gergely.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!