Nem tudtak a szülők a pénteken életveszélybe került óvodás allergiájáról

2022. május 22. – 21:37

Másolás

Vágólapra másolva

Az újpesti óvodában allergiás rohamot kapott gyerek életét az mentette meg, hogy az óvónő időben észrevette a tüneteket, és használta is a pont ilyen esetekre bekészített Epipen-injekciót.

Nem tudtak a szülei az 5 éves Dávid allergiájáról, ami pénteken életveszélybe sodorta a kisfiút. A délutáni alvásból felébresztve vette észre az óvónője, hogy a kisfiúnak ödémás a szeme, piros a szemfehérje és a bőre is, azonnal beadta neki az előretöltött adrenalintartalmú injekciót (Epipen/Anapen Junior), majd hívta a mentőket. Dávidnak allergiás reakciója volt valamire, amiről egyelőre nem tudni, mi lehetett, és ami a mentők szerint a „szuri”, azaz az Epipen nélkül halálos lett volna.

Édesanyja az rtl.hu-nak nyilatkozva köszönte meg az óvónőnek, hogy megmentette a kisfia életét. A riportból kiderült, hogy a gyerek jól van, egy alapos allergiavizsgálat vár rá, addig pedig nem ehet tejet, tojást, olajos magvakat és gyümölcsöt, amik a leggyakoribb allergének.

A januári fóti úti benzinkúton történt tragédia miatt volt az életmentő injekció az óvodában

Déri Tibor újpesti polgármester azt írja a posztjában, hogy a januárban egy fóti úti benzinkúton rosszul lett kisfiú tragédiája miatt tartanak adrenalintartalmú injekciót minden kerületi oktatási intézményben, emellett kiképezték pedagógusokat, hogy mikor és hogyan kell használni az eszközt.

Elsősorban a diagnosztizálatlanul allergiás gyerekek életét mentheti meg az előretöltött, adrenalintartalmú önadagoló toll. Az ő esetükben váratlanul fellépő allergiás reakció, vagy anafilaxiás túlérzékenységi reakció akár percek alatt fulladáshoz, szívmegálláshoz vezethet, így ha az intézményben tartanak ilyen eszközt, megelőzhető a tragédia, ahogy Dávid esetében is történt.

A súlyosan allergiás gyerekek és családjaik érdekeit képviselő Allergéniusz Egyesület nyílt levelet küldött Novák Katalinnak, hogy hatékonyabb segítséget kapjanak az allergiás gyermekeket nevelő családok. Az egyesület áprilisban a Facebook-oldalán posztolt arról, hogy zöld utat kapott az egyik javaslatuk, amely szerint a hasonló tragédiák megelőzése érdekében ki kell iktatni az oktatási intézmények menüjéből a földimogyorót, a dióféléket, valamint a szezámmagot.

Arról, hogy milyen rendszerszintű reform kellene ahhoz, hogy minél kevesebben haljanak bele egy súlyos allergiás rohamba, ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

(rtl.hu)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!