Miért ömlik napok óta a médiából, hogy szakított Szabó Zsófi és Shane Tusup?

2022. május 20. – 14:16

Másolás

Vágólapra másolva

Két és fél napja, szerdán este jelentette be a Facebook-oldalán Szabó Zsófi és Shane Tusup, hogy szakítottak, erről nem is akarnak többet mondani, hagyja őket békén a sajtó, slussz. Mindjárt elmondjuk, ez miért is olyan érdekes, de előtte érdemes rögtön ott kezdeni, hogy kik is ők:

Szabó Zsófi Szabó Gyula színész lánya, korábban sokáig szerepelt a Jóban Rosszban c. megboldogult TV2-sorozatban, van egy kisfia korábbi férjétől, Kis Zsolttól. Mivel maga is ismert ember, és ismert emberek körében mozog, kevésbé meglepő, hogy többnyire ismert vagy ismertebb emberekkel járt, és erről rendszeresen be is számoltak a lapok. Volt párjai között olyan neveket találni, mint egykori főnöke, Nagy Tamás Grande, a fővárosi közműholding vezére, Mártha Imre, vagy a nemrég elhunyt Berki Krisztián. Hosszú kapcsolata volt a férjével, a szabolcsi kötődésű, tehetős vállalkozóval, Kis Zsolttal, gyerekük is született – az esküvőjük híre pedig bejárta az egész sajtót, miután Rogán Antal és családja helikopterrel érkezett meg rá.

Shane Tusup neve inkább a sporthírekből lehet ismerős: Hosszú Katinka edzőjeként és férjeként ismerhetik az olvasók, neve sokat forog most Hosszú Katinka új filmje révén is. Hosszú korábban is beszélt arról a Tusuppal történt szakítása után, hogy szép sikereket értek el, de emberként elveszett. „Eszköz voltam, de az én céljaimat értük el” – állapította meg nemrég megjelent életrajzi filmjében, ahogyan azt is, hogy nem érezte magát nőnek sem, mert Tusup arról az oldalról közelített, hogy ő sportoló. Amikor néhány éve arról kérdezték, felnézett-e a férjére, Hosszú azt mondta: „Olyan emberre nehéz felnézni, aki nem tudja kontrollálni az indulatait.” Tusupnak volt más kapcsolata a házassága után, de az néhány év után, 2021 nyarán véget ért.

Az elmúlt két és fél napban kilencvennél is több cikk született Szabó Zsófi és Shane Tusup szakításáról, és míg az elsők csak a tényeket közölték, most már akadnak olyanok is, amik jól értesült közeli ismerősökre hivatkozva az okokat fejtegetik, indulatosságról, veszekedésről írnak, sőt, van, ahol egyenesen jósnőhöz fordultak, hogy megtudják, mi lesz a sorsuk.

Álomszerű kezdet, váratlan vég

Viszonylag egyszerű oka van annak, hogy miért érdekesek: egyrészt mindketten ismertek, másrészt annyira álomszerűen habkönnyű volt a médiában tálalt kapcsolatuk, hogy abból a legkevésbé sem következett egy váratlan szakítás.

Merthogy a dolog úgy néz ki, hogy

  • több hónapnyi találgatás után 2021 decemberében felvállalták, hogy egy párt alkotnak.
  • Januárban együtt jártak sportolni, a közösségi média szerint nem volt náluk boldogabb ember a világon.
  • 2022. 02. 22-én 22:22-kor megkérte Szabó Zsófi kezét Tusup, bár utóbb kiderült, hogy Szabó karácsonykor mondta neki, hogy még nem szeretne gyűrűt.
  • Márciusban kiderült, hogy még idénre tervezik az esküvőt.
  • Áprilisban Szabó Zsófi a Facebookon nyilvánosan kívánt boldog születésnapot a vőlegényének azzal, hogy „amióta Veled vagyok minden nap mosolyogva ébredek. Szeretem, hogy vicces vagy. 🤪 Hatalmas a szíved és legfontosabb számodra a családunk. ❤️ Remélem vissza tudom neked adni mindazt a jót amit tőled kapok! Boldog Születésnapot!”
  • Május első vasárnapján, anyák napján Tusup az Instagramon azt írta: „Boldog magyar anyák napját életem szerelmének! Remélem csodálatos napod lesz! Ez a nap azért különleges, mert a te csodálatos anyai oldalad volt az első rész, amitől mélyen megszerettem! Annyira büszke vagyok arra, hogy milyen anya és nő vagy, annyira szeretlek. Igazán lélegzetelállító vagy!”
  • Aztán semmi közös vagy egymásra utaló poszt nem jelent meg, május 18-án pedig bejelentették a szakítást egy elég szűkszavú bejegyzéssel.

És ha a váratlanság önmagában nem lenne elég, ott van még az is, hogy semmit sem lehet tudni az okokról, mert leszögezték, hogy nem nyilatkoznak, csakhogy közben a bulvárlapokban indulatosságról pletykálnak, aminek az aktuálisan futó, erőszaktól, agresszivitástól és bántalmazástól hangos Johnny Depp–Amber Heard-kapcsolat, pontosabban az arról szóló per különösen erős töltetet ad.

Konklúzió nincs, hírek még biztos lesznek, mi is kerestük őket, de nem válaszoltak a megkeresésünkre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!