Az óriási porfelhőben volt, hogy annyit lehetett látni, hogy egy szomorú ember áll egy slaggal

2022. május 17. – 18:59

Az óriási porfelhőben volt, hogy annyit lehetett látni, hogy egy szomorú ember áll egy slaggal
Az omlás lezárt környéke – Fotó: Olvasói fotó / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Hétfőn leomlott több szint egy budapesti, Böszörményi úti, üresen álló épületből, a balesetben szerencsére senki nem sérült meg, pár közeli autó megrongálódott. A környéken lakók a baleset előtt sem voltak maradéktalanul megelégedve a bontás színvonalával. A telken a XII. kerületi önkormányzat fog építkezni, a bontást egy alvállalkozó végezte, helyi civilek jelezték már a fideszes Pokorni Zoltán vezette kerületnek is az aggályaikat. Elértük a bontást végző alvállalkozót, de túl sokat egyelőre ők se tudnak, a szakértői vizsgálatból fog kiderülni, pontosan kit terhel felelősség a baleset miatt.

A Böszörményi úton lévő épület bontásáról korábban döntött a XII. kerületi önkormányzat, a telek önkormányzati tulajdonban van, és a kerület szeretne ott egy nagyobb, bankhitelből finanszírozott saját beruházást végrehajtani, ennek összköltsége valahol 10 és 15 milliárd forint között állhat majd meg. Egy soklakásos épülettömböt terveznek oda felhúzni, azt remélve, az egyes ingatlanok értékesítéséből befolyó összeg nagyobb lesz, mint amennyibe a projekt kerül, a nyereség pedig a kerületet gazdagítja majd.

Eleinte csak arra panaszkodtak a környéken lakók, hogy nem igazán tudnak semmit arról, mi ez a nagy építkezés, mikor lesz vége, mire számíthatnak. Ezt jelezték az önkormányzatnak is, ami után valamivel jobb lett a kommunikáció a kerület részéről.

Fotó: Olvasói fotó / Telex
Fotó: Olvasói fotó / Telex

Önkormányzati projekt, de nem kellett kiírni közbeszerzést

A környékbeli civilekből alakult BeBeSZélők társaság ugyanakkor nem ért egyet azzal, hogy „luxustársasházakat építenek egy akkora hitelből, mely a Hegyvidéki Önkormányzat egy éves működésének felel meg”, szerintük jobb lenne, ha inkább egy nagy közpark lenne majd a lebontott épületek helyén, föld alatti autó- és bicikliparkolóval. Szeretnék azt is, hogy a bontási munkálatok része legyen a megfelelő szigetelés is a tűzfallal érintett szomszédok falának védelmére.

Azt is kérik, hogy a szomszédos házakat erősítsék meg cementpillérrel vagy más szerkezeti alátámasztással. Erre azért is szükség lehet, mert több olyan szomszédos ingatlanról lehet hallani, amikben megrepedtek a falak. A civilek és a Kétfarkú Kutya Párt kérése/észrevétele még, hogy az önkormányzat projektcége, a BBSZ 2022 Ingatlan Kft. legyen közcélú, mert bár közpénzből bontják az irodaházat, hiszen ez egy önkormányzati projekt, eddig semmilyen költésre nem volt közbeszerzés. A magyar közbeszerzési törvény ugyanis megengedő, úgy fogalmaz, hogy hiába önkormányzati tulajdonú egy cég, ha azt nem „közcélra” hozták létre, akkor az adott cégnek nem kell közbeszerzéseket kiírnia a költéseire.

Apokaliptikus filmeket idéző porfelhő a bontásnál

A bontás az elmúlt időszakban elég jelentős feltűnést keltett a környéken, nem tűnt túlságosan profinak, hogy elképesztő méretű, apokaliptikus filmeket idéző por lepte be a környéket jó pár alkalommal. A Kétfarkú Kutya Párt ezeket a fotókat múlt héten rakta ki a Facebookra:

Ezt pedig hétfőn este:

A nagy porfelhő többek szerint mérsékelhető lett volna, ha nagyobb, magasabb építkezési hálót raknak ki, illetve ha intenzívebben, hatékonyabban locsolják az éppen bontott részt. Kovács Gergő, a Kutyapárt elnöke, a kerület egyik önkormányzati képviselője szerint volt, hogy annyit lehetett látni, egy szomorú ember áll egy slaggal, és úgy locsol, ami nem túl hatékony. Később hoztak egy nagyobb, erre alkalmasabb eszközt. De olyan is volt, hogy egy munkás egy nagy kalapáccsal elkezdte kiütni az épület ablakait belülről, holott nem kizárt, hogy az ablakelemek egyben is kivehetők, egy ilyen megoldás kevésbé lenne hangos, és nem hullik le rengeteg üvegszilánk az épületen kívülre.

Fotó: Rovó Attila / Telex
Fotó: Rovó Attila / Telex

A beruházó BBSZ Ingatlan 2022 Kft. hétfőn közölte: a balesetet az okozta, hogy az irodaház felső szintje beomlott és ezért jelentős mennyiségű törmelék került az épület előtt lévő járda- és útszakaszra. A Böszörményi út érintett szakaszán a járdát és a parkolót a múlt hét óta kerítéssel és védőhálóval vették körbe, amelyet mindkét végén a kivitelező munkatársai őriztek. Ennek is köszönhető, hogy nem történt sérülés a beomlás során, írták.

Hogy pontosan mi idézhette elő a hétfői omlást, nem tudni. A bontást az Alba-Fém Kft. végzi, amelynek az Opten céginformációs rendszer szerint a hulladék-nagykereskedelem a főtevékenysége, de a szolgáltatásaik között ott van a létesítménybontás is. A Telex elérte a cég ügyvezetőjét, akitől azt kérdeztük írásban, lehet-e tudni, mi okozta a balesetet, hogyan lehetett volna megelőzni, kit terhel a felelősség, és mit tesznek azért, hogy a bontás további szakaszában ne történjen ilyen eset.

Válaszukban egyebek mellett azt írták, jelenleg szakértők vizsgálják az esemény kialakulásának okát, ebből fog kiderülni, kit terhel felelősség. Közölték azt is: továbbra is a szabályok és a bontási technológiák betartása mellett szeretnének dolgozni.

Pokorni leállíttatta a bontást, és feljelentést tesznek

A Budapesti Rendőr-főkapitányság korábban közölte, ismeretlen tettes ellen foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt eljárást indítottak. A statikai vizsgálat mellett az építésfelügyelet bevonásával azt is vizsgálják, a bontást végző alvállalkozó, az Alba-Fém Kft. szabályosan és szakszerűen járt-e el a munkálatok során.

Kedden aztán a XII. kerületi önkormányzat bejelentette: gondatlan veszélyeztetés miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tesznek. Pokorni Zoltán (Fidesz–KDNP) a sajtótájékoztatón arról beszélt, nem tartja megengedhetőnek, hogy veszélyeztessék a környéken lakók vagy az ott közlekedők épségét, biztonságát. Az önkormányzat leállíttatta a bontási munkálatokat; tulajdonosi jogkörben eljárva a Böszörményi úti projektcég értesítette az alvállalkozót, az Alba-Fém Kft.-t, hogy a hatósági vizsgálatok lezárultáig nem folytathatja a bontást.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!