Ezt a Fudan-népszavazást még igen, de ezután már semmilyen népszavazást nem támogat vagy kezdeményez a DK

2022. május 16. – 17:37

Másolás

Vágólapra másolva

„Amíg az Orbán-rendszerben élünk, addig a magyar nép soha, semmilyen kérdésben sem dönthet majd népszavazáson! Mi éppen ezért nem leszünk a színjáték része, és a továbbiakban nem fogunk népszavazást kezdeményezni vagy népszavazási kezdeményezést támogatni!”

mondta Sebián-Petrovszki László, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője a Parlament országos népszavazás elrendeléséről szóló vitájában.

A Karácsony Gergely főpolgármester által kezdeményezett két népszavazás elrendeléséről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája zajlik ugyanis a parlamentben hétfő délután. A Párbeszéd politikusa a Fudan egyetemről és az álláskeresési járadék időtartamának meghosszabbításáról kezdeményezett referendumot még tavaly júliusban. A népszavazási kezdeményezés eredetileg Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölti kampányához tartozott, és azután, hogy visszalépett, ez a téma nála is elcsendesedett, de az ellenzéki pártok sem voltak igazán aktívak, nem is jött össze túl gyorsan a megfelelő számú aláírás.

A DK-s képviselő hétfői felszólalásában azzal kezdte, hogy összejött a megfelelő számú aláírás, tehát az emberek szeretnék, ha dönthetnének ezekben az ügyekben, ezért ő azt javasolja a DK-frakció tagjainak, hogy támogassák a népszavazás kiírását, viszont a népszavazásról szóló vitán az igazságügyi bizottságban múlt héten egyedüliként tartózkodott a szavazáskor, így most elmondaná, miért.

Azért, mert szerintük Orbán kormánya a népszavazás intézményét is tönkretette, kiüresítette, egyetlen érvényes, eredményes népszavazás sem volt az elmúlt 12 évben. Vagy az volt, hogy a Fidesz megakadályozta, hogy ki lehessen írni, mert féltek az eredményétől, vagy saját maguknak, propaganda céllal írtak ki népszavazásokat, de még azok is érvénytelenek lettek, mondta a képviselő.

Hozzátette, abból is látszik, hogyan gondolkoznak a népszavazásról a fideszesek, hogy januárban gyűltek össze az aláírások, május közepén kerül a parlament elé, hogy vitázzanak róla, és szerinte nyilván már nézik a fideszesek azt a júliusi, augusztusi időpontot, ami nem fog segíteni abban, hogy érvényes legyen majd a népszavazás.

Ha az a kérdés, hogy a DK támogatja-e az álláskeresési járulék 9 hónapra történő meghosszabbítását, vagy hogy a Fudan helyett diákváros épüljön, igen a válasz, ha az a kérdés, hogy a DK szerint lehetőséget kell-e adni az embereknek, hogy erről döntsenek, arra is az a válasz, hogy igen, nagyon is,

„de ha az a kérdés, hogy a jelenlegi népszavazási szabályok szerint, a jelenlegi rezsimben lehet-e érvényes népszavazást tartani, a nép felül tudja-e írni azt a kormányzati akaratot, amit Orbán Viktor törvénytelen kormánya testesít meg, akkor az a válaszom, hogy nem”

mondta a DK-s képviselő és hozzátette, hogy a DK főszabályként nem fog népszavazást kezdeményezni, népszavazási kezdeményezést támogatni, mert nem fognak úgy tenni, mintha a magyar népnek lenne még joga dönteni. Szerintük minden népszavazás csak arra jó, hogy nagyon drágán fenntartson egy hamis látszatot.

Mivel nem voltunk benne teljesen biztosak, hogy mikortól lép életbe ez a népszavazási bojkott – miután a választási kampány része volt ennek a népszavazásnak a kiírása, az aláírások összegyűjtése – így külön is rákérdeztünk a pártnál, ahonnan azt a választ kaptuk, hogy ennek a népszavazásnak a kiírását még támogatják, de ezután a jövőben többet nem.

Így viszont az a kérdés is felmerül, hogy a legnagyobb frakcióval rendelkező ellenzéki párt részt fog-e venni a népszavazási kampányban. Erre a kérdésünkre annyit mondtak, megvárják, míg ki lesz írva a népszavazás időpontja, utána döntenek minden ilyenről. De nehéz elképzelni azt az aktív DK-s kampányt egy népszavazás mellett, amiről azt mondta ma a vezérszónok, hogy az Orbán-kormányban a népszavazás egy bohócjelmezbe öltöztetett valami, amit feltettek a színpadra, hogy játssza el, hogy ő egy népszavazás.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!