Orbán Viktor az új kormányában több közgazdászra számít, mint eddig bármikor
2022. május 15. – 14:39
Nehéz gazdasági helyzet áll előttünk, magas inflációval, az orosz kapcsolatok újragondolásával, energetikai kérdésekkel, költségvetési hiánnyal. Talán ez is magyarázza, hogy a megszokott jogász-dominanciájú Orbán-kormányokat megváltoztatva, Orbán Viktor sok közgazdászra is számít a kabinetben.
Minden kormánynak megvan a maga végzettségi karakterisztikája. Az ötödik Orbán-kormányban a Corvinusos, vagyis a közgazdász-végzettség lett a jellemző, hiszen az eddigi közgazdászok, vagyis Rogán Antal, Varga Mihály, illetve Szijjártó Péter mellé csatlakozott Csák János és Nagy Márton is, vagyis öt közgazdász kapott helyet a kabinetben.
nnyien még soha nem voltak, eddig jellemzően a szaktárcák (nemzetgazdasági, pénzügyi, ahogy éppen hívták) élén bukkantak fel közgazdászok, így például Chikán Attila, Járai Zsigmond, vagy Matolcsy György.
Történészekkel kezdtünk
Ha megpróbáljuk meghatározni, hogy egy-egy kormányzatnak milyen emberanyag, vagy milyen kibocsátó egyetem volt a fő forrása, biztosan tudunk elnagyolt megállapításokat mondani, csak aztán egyáltalán nem biztos, hogy ezek helytállóak.
Antall József kormányára leginkább úgy emlékszünk, mintha abban domináltak volna a történészek, pedig Antall József, Für Lajos, vagy Jeszenszky Géza meghatározta történészi csapat nem volt számosabb, mint a jogászok, vagy a közgazdászok. Az elvégzett kormányzati feladatok hatékonyságának értékelése meghaladja ennek a cikknek a kereteit, de két okból érthető az emlékezésünk a történészekre,
- egyrészt a kormányfő végzettsége meghatározó (lásd később Orbán Viktort és az egykori jogásztársait),
- másrészt amikor 1990 körül nagy horderejű, új típusú szövetség-keresés volt napirenden, államközi alapszerződések, a diplomáciai orientáció újrafazonírozása, akkor érthető lehet, hogy a történészi imázsra emlékezünk jobban.
A baloldali kabinetek
Majd jött a Horn-kormányzat, amikor már a gazdasági problémák kezelése, a stabilizáció és a privatizáció lett kulcsfontosságú. Ha emlékszünk még az összetételre, Bokros Lajos, Békesi László, Medgyessy Péter egymást követő pénzügyminiszterségére, vagy Pál László, Dunai Imre, Suchman Tamás, illetve Fazekas Szabolcs ipari tárcájára, illetve a privatizációs szervezetek vezetőire, mintha a kormányzatot jobban meghatározta volna a „közgazdasági gondolkodás”.
A felsorolt szerepek voltak hangsúlyosak, miközben természetesen egyszerre nem volt hivatalban 2-2 pénzügy-, vagy ipari miniszter, ezért valójában egyszerre túl sok közgazdász akkor sem jelent meg a kormányban. Viszont ebben a korban azért nagyon sok egykori káder is szerephez jutott, vagyis talán ennek a kormánynak a pártmúlt volt még egy elég erős jellemzője és összetartó ereje.
Ugorjunk most egyet az időben, mert 1998-2002-t, vagyis az első Orbán-kormány személyi összetételét majd a többi Orbán-kormánnyal együtt kezelhetjük!
Mindenesetre 2002 és 2010 között, Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon kormányfőségével volt még baloldali korszak a legújabbkori Magyarországon. Ekkor eleinte megint visszatértek az MSZP-s káderek, majd a második Gyurcsány-kormányban már kevésbé volt jellemző a végzettségi és a közös múltból fakadó karakterisztika, ekkor viszont nagyon hektikussá vált a kormányzás.
Rengeteg változás volt, ha például felidézzük az egészségügyi tárcát, ez volt az az időszak, amikor Molnár Lajos, Kóka János, Horváth Ágnes és Székely Tamás is vitte egyetlen cikluson belül is a nehéz tárcát.
Jönnek a jogászok és végül a közgazdászok
És akkor nézzük meg az öt Orbán-névsort! 1998-ban érkezett az első Orbán-kormányzat, és ha a Fidesz alakulásának körülményeire, a jogász háttérre gondolunk, nem meglepő, hogy az első Orbán-kormányban a jogászok domináltak.
- Orbán Viktor mellett
- Kövér László,
- Stumpf István,
- Martonyi János,
- Dávid Ibolya,
- Torgyán József is
jogászok voltak, de megemlíthetjük Deutsch Tamást is, akinek ugyan a diplomáját még meg kellett szereznie a miniszteri pozícióhoz, de ő is jogi hallgató volt.
Ez a jogi háttér később is meghatározta az Orbán-kormányokat, egészen a már említett 2022-es csapatig, ahol váratlanul a közgazdászok törtek előre.
Nem fogunk minden korábbi jogászt felsorolni, például az igazságügyi minisztereket felesleges is lenne, de Orbán Viktor újabb kormányaiban is rendre felbukkantak más szerepekben is a jogászok, gondolhatunk Fellegi Tamásra, vagy Navracsics Tiborra, de jogász végzettségű Lázár János, vagy Gulyás Gergely régi-új miniszterek, vagy Seszták Miklós fejlesztési miniszter, Fazekas Sándor agrárminiszter, vagy a honvédelmi tárcát egykoron vezető Hende Csaba.
Annyi közgazdász azonban egyszerre még soha nem dolgozott Orbán Viktornál, amennyi most jön. Ezt részben az is magyarázhatná, hogy több gazdasági jellegű tárca lesz, de ha megnézzük a tárcákat Varga Mihály és Nagy Márton vezet csak klasszikusan gazdasági jellegű minisztériumot, Szijjártó Péter tárcája határeset, mert a külügyminiszter egyben külgazdasági feladatokat is visz, de a Miniszterelnöki Kabinetiroda (Rogán Antal), vagy a Kulturális és Innovációs Minisztérium (Csák János) vezetése nem feltétlenül igényelne közgazdászt.
Így maradnak a végső magyarázatok, a közgazdász-sűrűség oka lehet véletlen, vagy a miniszterelnök valóban úgy látja, hogy a gazdaság lesz a következő négy év meghatározó kihívása