Lázár: Nem erre az eredményre számítottam

Lázár: Nem erre az eredményre számítottam
Fotó: Lázár János / Facebook

Lázár János nem készült ilyen jelentős Fidesz-győzelemre, és még arra sem, hogy a hódmezővásárhelyi választókörzetben legyőzi Márki-Zay Pétert, az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltjét. Erről a politikus maga beszélt egy hódmezővásárhelyi kocsmában tartott lakossági fórumán csütörtökön.

A fórum előtt a hvg.hu és az RTL riporterei is arról faggatták, mi lesz a szerepe az új kormányban, de erről nem volt hajlandó konkrétumokat elárulni, annyit mondott, majd a miniszterelnök megteszi a bejelentést.

Magán a fórumon, élő közönség előtt viszont már bőbeszédűbb volt, azt mondta, a leendő minisztereknek tartott munkaebéden „próbáltam meghúzódni, halat ettem zöldséggel”, de „nem kérték el az ebéd árát, úgyhogy valószínű, hogy a meghívotti kör tagja voltam, szóval alakul az új kormány”.

Beszélt arról is, hogy miután 2018-ban kikerült a kormányból, „sokan” száműzetésnek szánták, hogy a Mezőhegyesi Ménesbirtokon kell dolgoznia, és mezőgazdasággal foglalkoznia, de ő nem annak élte meg, sőt még Csányi Sándorral is összebarátkozott. Az OTP vezetőjét Lázár 9 éve még „Magyarország első számú uzsorásának” nevezte, most pedig már azt mondta,

„2018-ig tanultam Orbán Viktortól, 18-tól 22-ig pedig Csányi Sándortól. Elég jó iskola ez”.

Arról is kérdezték, miért hagyták ki a 2018-as kormányból, mire Lázár arról kezdett beszélni, hogy ő hajlamos a lázadásra. „Ezt amúgy is csak addig szabad csinálni, amíg az ember el meri küldeni az ellenfeleit és még a saját párttársait is a picsába”. A hódmezővásárhelyi politikus ehhez érez még magában „erőt, tüzet, vagányságot”, és „sokat is szenvedett”, márpedig szerinte „ahhoz, hogy nagy politikussá válj, sokat kell szenvedni”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!