Orbán: Az EB elnöke megtámadta az uniós egységet

2022. május 6. – 07:35

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Azt tervezte Orbán Viktor, hogy csak a kormányalakítás után ad interjút a Kossuth rádióban, de „a nemzetközi helyzet fokozódik” és „a dolog valóban súlyos”, és „a háború (…) most az energiabizonságot is közvetlenül veszélyezteti”. Ebben az összefüggésben kell szerinte az Európai Bizottság szankciós javaslatát is értelmezni, amelyről itt írtunk bővebben.

Pár hete szerinte konszenzus volt arról a miniszterelnökök között Versaillesben, hogy „csak olyan lépést szabad tenni, amely figyelembe veszi, hogy az országoknak eltérő energiaszerkezete van” és „minden országnak szuverén joga megállapítani, hogy milyen energiaösszetételben működteti a gazdaságát”.

„Anélkül, hogy bárkivel miniszterelnöki szinten egyeztettek volna, a Bizottság előállt egy javaslattal, amely megtöri, felrúgja ezt a versaillesi konszenzust” – fogalmazott a miniszterelnök. Ursula von der Leyen a nemzeti érdekek figyelmen kívül hagyásával egy egységes javaslatot akar mindenkire ráerőltetni, és ezzel megbontotta az európai egységet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!