Szőlőlé, mobiljegy, fiúk-lányok az osztályban – meg tudja oldani ezt a 3 matekfeladatot az idei érettségiből?

2022. május 3. – 15:24

Másolás

Vágólapra másolva

Az ember diákkorában gyakran fogadkozik, hogy ha leérettségizik, soha többé nem fog matematikával foglalkozni. Csakhogy aztán hamar kiderül, hogy ez lehetetlen. A matematikát nem tudja elkerülni a bolti eladó, a banki alkalmazott, a vállalkozó, a hidegburkoló szakmunkás és egyetlen hétköznapi polgár sem.

Az idei középszintű – tehát a könnyebb – matekérettségiből három olyan feladatot választottunk ki, amelyek azt mutatják: a matematika igenis az életünk része. Tegyen próbát, meg tudja-e oldani a feladatokat! A megoldásokat aztán ellenőrizheti a feladatok alatt található rövid videókkal, amelyeken Csapodi Csaba, az ELTE Természettudományi Karának adjunktusa magyarázza el pár percben a megoldást.

Bemelegítésként egy nem túl bonyolult feladat, csak figyeljen oda a százalékokra és a fokokra.

Itt nézheti meg a megoldást:

Vajon miért van a 12.B-ben sokkal több fiú, mint lány, és ez jó-e így? Nos, a kérdés jelen esetben nem ez, viszont az a), b) és c) kérdést meg kell tudni válaszolni egy egyszerű diagram alapján.

A bevezetőben megmondtuk: a vállalkozó és a gazdálkodó élete is tiszta matematika, akár szőlőlevet csinál, akár bort.

És tényleg, hol van ma a matematika helye a hétköznapjainkban? Miért fontos tanulni matematikát az iskolában? – kérdeztük Csapodi Csabát. Az ELTE oktatója azt mondta, őt a koronavírus-járvány erősítette meg ismét abban, mennyire fontos is ennek a tantárgynak a tanítása.

„Szinte élet-halál kérdéssé vált az, hogy valaki megérti-e azokat az adatokat, amelyek dőlnek rá a világból, és aztán ezekből milyen következtetéseket von le.”

Csapodi Csaba egy egyszerű példát is említett. Emberek utcára is vonultak olyan transzparensekkel, amikre tévesen azt írták: a kórházban lévő betegek 50 százaléka be van oltva, tehát mindegy, hogy oltakoznak vagy sem, a vakcina nem védi meg őket. Ezek az emberek nem tudták, hogy valójában a népesség 60-70 százaléka van beoltva, és hozzájuk képest az oltatlanok sokszorosa kerül kórházba vagy hal meg a Covid–19 következtében (ahogy ezt a Telexen is bemutattuk egy cikkben). Csapodi Csaba szerint ugyanígy fontos manapság a matematika az infláció vagy egy választás előtt a közvélemény-kutatási adatok megértéséhez. Ezek nélkül az ember nem tud jól eligazodni a világban.

A középszintű matematika írásbeli érettségi teljes feladatsorát a megoldásokkal ebben a cikkünkben találja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!