Fidesz-közeli szervezetekhez is jutott a Városi Civil Alap támogatásaiból

2022. április 29. – 17:18

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Fideszes képviselőkhöz köthető szervezetek is kaptak abból az összesen 9,2 milliárd forintos támogatásból, amit a Norvég Civil Alap helyén létrejött, civil szervezeteket kisegítő Városi Civil Alap osztott szét a 2021-es és 2022-es keretében – írja a Válasz Online.

A díjazottak listájából kiderül, hogy

a támogatásra pályázók 5 százaléka kapta a támogatások értékének 63 százalékát.

Németh Szilárd beszédet mond a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) évnyitó ünnepségén 2021. szeptember 3-án – Fotó: Bruzák Noémi / MTVA
Németh Szilárd beszédet mond a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) évnyitó ünnepségén 2021. szeptember 3-án – Fotó: Bruzák Noémi / MTVA

A maximális összeg, amit egy civil szervezet kaphatott az alaptól, 26 millió forint volt, két év alatt. Ezek között rengeteg olyan budapesti civil szervezet található, aminek fideszes kötődése van – van olyan, aminek a képviselője vagy vezetője fideszes önkormányzati képviselő, és vannak olyan fővárosi szervezetek, amik hagyományosan a pártot támogatják már régóta. Van olyan szervezet, aminél egyszerűbb a kapocs, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia Alapítványt például Németh Szilárd alapította.

A Válasz Online gyűjtését itt lehet, választókerületekre lebontva, érték szerinti sorrendbe állítva megnézni.

Fontos megjegyezni, hogy nem minden támogatást olyan szervezet kapta, amit Fidesz-közelinek lehetne nevezni: vannak bőven sportegyesületek, kulturális szerveződések vagy kórusok, amik kaptak Városi Civil Alap pénzéből.

A 2021-es támogatásokról itt írtunk hosszabban a Telexen. A támogatásokat kapott szervezetek teljes listáját itt lehet böngészni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!