Február óta 137 üzletről derült ki, hogy a hatóságinál magasabb árat alkalmazott

2022. április 29. – 08:45

frissítve

Február óta 137 üzletről derült ki, hogy a hatóságinál magasabb árat alkalmazott
Hatósági áras finomított napraforgó-étolaj a fővárosi Corvin Plazában található Príma üzletben 2022. február 1-jén – Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Másolás

Vágólapra másolva

Az élelmiszerárstop meghosszabbítása miatt a hatósági árakra vonatkozó szabályok betartásának ellenőrzését is folytatják – jelentette be pénteken az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Február óta nagyjából kétezer boltban végeztek helyszíni ellenőrzést kormányhivatalok szakemberei, akik 203 esetben tártak fel mulasztásokat. Az ellenőrzések során 137 üzletről derült ki, hogy a hatóságinál magasabb árat alkalmazott. A leggyakrabban (az esetek több mint felében) az étolajat árulták az előírtnál drágábban az ITM közleménye szerint.

A hatóság mostanáig 167 mulasztóra szabott ki összesen több mint 32 millió forint bírságot.

A legnagyobb tételt, 1,8 millió forintot kétszer rótták ki nemzetközi áruházláncok Fejér megyei egységeire. A legsúlyosabb szankcióval sújtott üzletek egyik hatóságilag korlátozott árú termékből sem tartották készleten a rendelkezések szerinti mennyiséget. Cseresnyés Péter kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár szerint ugyanakkor „az ellenőrzési tapasztalatok összességében kedvezőek, a felkeresett kereskedők túlnyomó többsége számára nem jelent gondot az árstop betartása.”

Ahogy arról korábban a Telex is beszámolt, Orbán Viktor először január 12-én jelentette be, hogy a magas infláció miatt február 1-jétől korlátozzák a kristálycukor, a búzafinomliszt, a napraforgó-étolaj, a sertéscomb, a csirkemell és a 2,8 százalékos tehéntej árát. A kijelölt termékek árát minden üzletben vissza kellett vinni arra a szintre, ahol tavaly október 15-én állt. Egy nappal később, a kormányinfón Gulyás Gergely elmondta, hogy a csirke far-hát árát is befagyasztják.

Az élelmiszerárstopot (akár csak a benzinárstopot) a miniszerelnök szerdai bejelentése alapján két hónappal, 2022. július elsejéig meghosszabbították.

Támogasd a Telexet! Nekünk itt a Telexnél a szabad sajtó azt jelenti, hogy politikusok, oligarchák nem befolyásolhatják azt, miről írunk, miről nem, kivel dolgozunk, vagy kivel nem. A szabad sajtó nekünk kritikusságot, korrektséget, kíváncsiságot jelent. Hogy a közérdekű sztorikról beszámolunk, hogy mindig oda megyünk, ahol a dolgok történnek.

Nem egyszerű a munkánk, van, hogy falakba ütközünk: nem válaszolnak a megkereséseinkre, kordonokkal zárnak el, hogy ne tehessünk fel kérdéseket. Ha szeretnéd, hogy ennek ellenére is kitartóan kérdéseket tegyünk fel, hogy megmutathassuk a lehető legtöbbféle álláspontot, a legtöbb tényt és bizonyítékot, támogasd a munkánkat!
Támogatom