Pályáztatás nélkül épül konferenciaközpont a Mátyás-templommal szemben

2022. április 15. – 11:23

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva
Bontják a volt Diplomata-házat a Szentháromság téren, a budai Várban Fotó: Balaton József / MTVA
Bontják a volt Diplomata-házat a Szentháromság téren, a budai Várban Fotó: Balaton József / MTVA

„Építészeti-műszaki tervpályázati eljárást nem kell lefolytatni” a budai Várnegyedben, a Szentháromság téren épülő Konferencia Központ létrehozásakor, áll az erről szóló kormányrendeletben, amit a hvg.hu vett észre.

A Magyar Közlönyben megjelent rendelet részletesen szabályozza a Budapest I. kerület, belterület 6667 helyrajzi számú ingatlanon felépülő építmény paramétereit, és rendelkezik arról, hogy „az ingatlanon iroda-, oktatási, vendéglátó-, kulturális és szálláshelyfunkció helyezhető el”. Ennek ellenére a következő pontban az is szerepel, hogy parkolót és kerékpártárolót sem kell kialakítani.

Ahogyan arról korábban az MTI írt, a volt Diplomata-házat, a későbbi Burg Hotel épületét januárban kezdték el bontani a Szentháromság téren, a budai Várban. A szálloda 2019-ben zárt be és az azóta üresen álló épületet a Magyar Nemzeti Bank által alapított Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány vette meg. Korábban az is kiderült, hogy az új épület tervezésénél szempont volt, hogy a homlokzat visszaépítésnél a kiindulási alap a háború előtti állapot legyen.

A Telex tavaly Műemlékvita című 12 részes sorozatában foglalkozott többek között a budai Vár területén történt 21. századi beavatkozásokkal, és azzal is, hogy

A Vár nem arról szól, hogy hogyan néz ki, hanem hogy mi van benne. Mert király, vagy az ő helytartója, ugye, nincs, és jó eséllyel nem is lesz.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!