Jogerősek az érvénytelen népszavazásra buzdítás miatt kirótt milliós bírságok

2022. április 13. – 17:12

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Kúria érdemi vizsgálat nélkül elutasította a Háttér Társaság felülvizsgálati kérelmét, amit a szervezet azért nyújtott be, mert a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) hárommillió forintra bírságolta a gyermekvédelmi népszavazáson érvénytelen voksolásra buzdítás miatt, írja az MTI.

A szervezet arra hivatkozott, hogy a népszavazási kampánytevékenység rendeltetésével egyáltalán nem ellentétes, ha az a választópolgár által jogszerűen leadható érvénytelen szavazatra buzdít, ezért az érvénytelen szavazat leadására buzdító tevékenység sem volt ellentétes a népszavazási kampány rendeltetésével.

A Kúria a felülvizsgálati kérelmet szerdán érdemi vizsgálat nélkül elutasította, arra hivatkozva, hogy a kérelmező szervezet az alaptörvényi összefüggések megjelölésén túl formálisan utal ugyan arra, hogy az NVB a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvét megsértve állapította meg a jogsértést, de azzal kapcsolatosan érdemi érvelést nem tartalmazott a beadvány, nem jelölte meg, milyen konkrét összefüggések alapján jogsértő az NVB határozata. A Kúria döntése jogerős.

Mi történt a felülvizsgálati kérelem előtt?

Több civil szervezettel szemben is bírságot szabott ki a Nemzeti Választási Bizottság (NVB), amiért érvénytelen voksolásra buzdítottak a gyermekvédelmi népszavazáson. Az NVB szerint a népszavazási kampány nem irányulhat az érvénytelen szavazásra való buzdításra, „mert az nemcsak szétfeszíti, hanem át is töri a közvetlen hatalomgyakorlás alkotmányos célját és a mögötte meghúzódó jogalkotói akaratot”. A testület szerint

az érvénytelen szavazásra buzdítás ezért visszaélésszerű joggyakorlásnak minősül.

Összesen 16 szervezet kapott 176 ezer forintos bírságot, a kampány főszervezőire, az Amnesty International Magyarországra és a Háttér Társaságra további 3-3 milliós bírságot szabott ki a testület. A civil szervezetek azért kampányoltak az érvénytelen szavazás mellett, mert álláspontjuk szerint a népszavazás valójában nem véd meg senkit, viszont még nagyobb veszélybe sodorja a Magyarországon élő LMBTQI embereket.

„Az összesen közel 9 millió forintos bírság annak a hatalmas közösségnek az elhallgattatását célozza, amelyik élve a szabad véleménynyilvánítás jogával, demokratikus úton buktatta meg a kormány propaganda-népszavazását” – írták közös közleményükben a civil szervezetek.

Az NVB szerint a következő szervezetek sértették meg a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvét, amikor érvénytelen szavazásra buzdítottak a népszavazáson:

  • az Amnesty International Magyarország,
  • az Artemisszió Alapítvány,
  • a Szivárvány Misszió Alapítvány,
  • a Háttér Társaság,
  • a Labrisz Leszbikus Egyesület,
  • a Magyar Aszexuális Közösség,
  • a Magyar Helsinki Bizottság,
  • az Atlasz Leszbikus, Meleg, Biszexuális Transznemű és Queer Sportegyesület,
  • a PATENT Patriarchátust Ellenzők Társasága Jogvédő Egyesület,
  • a noÁr mi vagyunk! Nonprofit Kft.,
  • a Prizma Transznemű Közösség,
  • a Szimpozion Egyesület,
  • a Szivárványcsaládokért Alapítvány,
  • a Társaság a Szabadságjogokért és
  • a Transvanilla Transznemű Egyesület.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!