Felgyorsítaná az ügyészség a Quaestor-ügyet

2022. április 12. – 13:46

Másolás

Vágólapra másolva

Indítványt tett a Fővárosi Főügyészség a Quaestor-ügy büntetőjogi felelősségre vonást érdemben nem érintő ügyrészeinek megszüntetésére az eljárás rövidítése érdekében, áll a Fővárosi Főügyészség közleményében.

Mint írják, a Quaestor-ügyben eddig lefolytatott bizonyítási eljárás alapján egyértelmű, hogy az 50 millió forint alatti kárt okozó bűncselekményeket érintő bizonyítás a továbbiakban jelentős időt venne igénybe. Ráadásul a vádemelés óta eltelt időben a szóban forgó bűncselekményekben érintett sértettek döntő többségének (84%) a büntetőeljárásban figyelembe vehető kára részben vagy teljes egészben megtérült.

Összegezve, ezeknél a cselekményeknél a meg nem térült kár összege a teljes vád tárgyává tett mintegy 72 milliárd forintos elkövetési érték 0,3 százaléka.

Ez alapján a Quaestor-ügy vádirata 4. vádpontjának a vád tárgyává tett további, jelentősebb tárgyi súlyú bűncselekmények mellett, a terheltek felelősségre vonása szempontjából nincs jelentősége. A Fővárosi Főügyészség álláspontja szerint ezekben az ügyekben a büntetőeljárást érdemes megszüntetni, ezért erre tett indítványt, az eljárás észszerű időn belül történő befejezése érdekében.

Az eljárás részleges megszüntetése – bűnösség kimondás esetén – a büntetéskiszabási elvekre figyelemmel, érdemben nem befolyásolja a kiszabandó büntetés mértékét. Az indítványról a Fővárosi Törvényszék dönt.

Mint arról korábban beszámoltunk, 2015 óta a nyolcadik olyan naptári évbe léptünk, amióta vizsgálják a hatóságok a Quaestor-ügyet, de még mindig nincs a vádat megalapozó szakértői vélemény.

Háttér:

A Quaestor-ügyfelek 2015. március 11-én levelet kaptak, Tarsoly Csaba a megértésüket kérte: fizetés nincs, a cég öncsődöt jelent. Hatalmas sor állt az iroda előtt az ETO-parkban, addigra az is kiderült a Magyar Nemzeti Bank közléséből, hogy a kibocsátott kötvényekből 150 milliárdnyi papírnak nem volt fedezete. Tarsoly – társaival – 2015. március 30-án került előzetes letartóztatásba, másnap az ETO-parkot és a stadiont lefoglalták. Az első tárgyalását 2016 júliusában tartották, azóta is tart a per, a Fővárosi Főügyészség 11 emberrel szemben emelt vádat bűnszervezetben elkövetett sikkasztás, csalás miatt. Az együttes elkövetési érték meghaladja a 77 milliárd forintot, a büntetőjogi értelemben vett sértettek száma 755 fő.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!