Felszínre hozták a jósvafői barlangban elhunyt búvár holttestét

2022. április 10. – 15:30

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Terrorelhárítási Központ (TEK) vasárnap bejelentette, hogy hogy „a balesetet szenvedett búvár megtalálásáért folyó művelet vasárnap rendkívüli esemény nélkül befejeződött”, azaz sikerült a felszínre hozni a jósvafői barlangban elhunyt fővárosi tűzoltó, Mede Márton holttestét.

A Terrorelhárítási Központ főigazgatója, Hajdu János köszönetét fejezte ki a mentésben közreműködőknek. A közlemény szerint a műveletben 18 szervezet, mentőszolgálat, egyetem és cég vett részt.

A 42 éves Mede Márton főtörzsőrmester április 3-án szenvedett halálos balesetet a Jósvafő határában nyíló Kossuth-barlangban. A baleset egy tizenöt méter hosszú, szűk, ismeretlen járatban történt. Mede Márton 2008 óta dolgozott a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság búvárszolgálatának tagjaként. Részt vett a Hableány kirándulóhajó katasztrófája utáni kutatásban és mentésben, amiért a Rendkívüli Helytállásért Érdemjel ezüst fokozatával tüntették ki.

Mede Márton szabadidejében barlangi kutató búvárként is dolgozott, ezen a területen is nagy gyakorlatot szerzett. Magyarországon mindössze hat-nyolc búvár rendelkezett az övéhez hasonló tudással és tapasztalattal a barlangi kutató-búvár szakmában.

(MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!