Hévíz Magyarország egyik legjelentősebb turisztikai célpontja, ráadásul egész évben nyitva áll. Persze, csak ha nincs világjárvány, és nincs háború a szomszéd országban. A kisváros arra számított, hogy a járvány időszakának végéhez közeledve visszatérnek majd az elmúlt két évben elmaradt turisták. Aztán az orosz–ukrán háború kezdetével és a légi folyosók lezárásával szó szerint egyik napról a másikra tűntek el a fürdővárosból a legjobban fogyasztó vendégek, az oroszok. Tavasz elejére szinte csak azok maradtak, akik életvitelszerűen itt élnek. Velük és a helyiekkel beszélgettünk arról, hogyan viseli egy szinte kizárólag a turizmusból élő kisváros, ha a vendégkörében ismét egy jelentős lyuk keletkezik.
Színes szalagok lengedeznek a rügyező barackfán a tavaszi szélben. Alatta három ember ül, két nő és egy férfi, ketten nyugdíjasok, egyikük pár évvel a nyugdíj előtt áll. Ketten belaruszok, egyikük kárpátaljai; mindannyian a fa mögötti ház lakói. A fára a koronavírus-járvány kezdetén kezdtek színes szalagokat fűzni, „hogy kicsit feldobják a karantént”, azóta minden látogatójukat megkérik, hogy kössön fel egy újabb szalagot, és kívánjon valamit titokban. Fotós kolléganőmmel csatlakozunk a szokáshoz.
„Eddig mindig teljesült” – mondja kedves, biztató arckifejezéssel Ljubov, a házaspár női tagja. „Csak tényleg ne árulják el senkinek, mit kívántak” – hívja fel a figyelmünket a legfontosabb részletre. Látogatásunk célja a kertjükben ugyanaz, mint Hévíz különböző pontjain, ahol felbukkanunk: hogy megtudjuk, hogyan hatott a munkájukra és életükre a két Covid-év után az orosz–ukrán háború.
A társasházban magyarok, oroszok, németek, észtek, ukránok, belaruszok laknak – fürdővárosi multikulti kicsiben. A színes barackfa akár a népek békés együttélésének szimbóluma is lehetne, ha többet vagy valami magasztosabbat szeretnénk belelátni annál, ami.
„Mi mindannyian békét akarunk” – jelenti ki Alekszej, Ljubov férje. Hiába élnek Hévízen, az ő életüket sem hagyják érintetlenül a több száz kilométerre zajló események: a Minszkben élő unokákat, a családot és a barátokat nem tudják meglátogatni. Mindketten nyugdíjasok, korábban a turizmusban dolgoztak, bő másfél évtizeden át hozták a vendégeket Hévízre. Ljubov egy gazdagon illusztrált kiadványt is írt a magyar fürdővárosról.
A házaspár itt szándékozik eltölteni a nyugdíjaséveit, és mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy Alekszej 600 darabos hard rock bakelitgyűjteménye is itt talált otthonra. Látszik az is, hogy a nyugdíjas éveiket nem a vérnyomáscsökkentő – ebédfőzés – háziorvos szentháromságban képzelik el: a pandémia előtt rendszeresen jártak Budapestre koncertekre és kulturális eseményekre, a legjobb pesti koncertemlékük a Dream Theater.
Február 24. óta csak a foglalásokat törlik
Nyugdíjasként az ő megélhetésüket nem befolyásolja az elmaradó orosz turizmus, szomszédjukat, Zitáét – aki eddig fordított nekünk – sokkal inkább. Zita 62 éves özvegyasszony, Munkácsról származik. A korából tíz évet simán letagadhatna, fiatalos és aktív. Amikor az anyanyelvéről faggatom, azt válaszolja, hogy legalább három nyelven nőtt fel, most öt nyelven beszél anyanyelvi szinten, és egy szálloda saleseseként dolgozik, „több ország felé csinálok piacokat” – mondja. Miután február 24. óta az orosz ajkú országokból rengeteg lemondás érkezik, a foglalások-lemondások is átkerültek hozzá.
2005-ben jött Magyarországra, a szülei már a ’90-es évek óta itt éltek. A húga pár kilométerrel odébb háziorvos, egyik gyereke Ausztriában, a másik az unokákkal együtt Kárpátalján él – és egyelőre nem is szeretne eljönni onnan. Zita természetesen aggódik miattuk, de ő és lánya is igyekeznek a megszokott életüket élni.
Mindhárman úgy látják, hogy a fürdővárosban, ahol egyébként az év minden szakában több tucat különféle nemzet is megfordul, továbbra is békésen élnek egymás mellett az eltérő származású emberek. A hévíziek is segítik a menekülteket, pár utcával odébb például nemrég fogadott be egyik szállására egy ukrán családot egy orosz hölgy, akit földre szállt angyalként jellemez idős magyar szomszédja.
Kétnapos riportunk végére teljesen egyértelművé vált: a városban semennyire nem téma, ki honnan jött, sokkal inkább az, hogy mielőbb érjen véget a háború, ami a turizmusból élő fürdőváros szinte minden lakóját érinti.
„Végre kezdtünk kijönni a Covidból, elkezdhettünk dolgozni. Gyönyörűen elindultak a foglalások hotelekre, autókra, transzferekre, kirándulásokra; és puff, február 24. óta mást sem csinálunk, csak a foglalásokat töröljük. Amióta nincs légi folyosó, és a törökök 3-4-szeresére emelték az áraikat, török kerülővel sem érkeznek már Magyarországra oroszok” – fest borús képet egy autókölcsönző munkatársa.
Fél év teljes leállás után lassan emelkedő számok, majd tömeges lemondások
Budapest után Hévízen regisztrálják a legtöbb vendégéjszakát Magyarországon. Ez magyarázhatja azt a véleményt, hogy a járvány időszaka alatt
„Budapest után Hévíz kapta a legnagyobb pofont”
– mondta egymástól függetlenül, pár óra eltéréssel Papp Gábor, a város polgármestere és Pálffy Tamás turisztikai szakember. De miért pont Hévíz? Hiszen az oroszokon kívül ott a többi vendég is, a hazai gyógyulni vágyók, a szép számban érkező németek és más nemzetek. Ráadásul Hévíz több szempontból is kivételes turisztikai cél: a tó hőfoka és gyógyászati jellemzői miatt egész évben üzemel a fürdő.
Erre a kérdésre a számok adhatnak választ: Papp Gábor adatai szerint a Covid előtti utolsó évben, 2019-ben bő 1 200 000 vendégéjszakát regisztráltak a 4600 fős városban, ennek 60, időnként 70 százalékát külföldiek adták. Aztán a korlátozások miatt nagyjából fél évre teljesen leállt a turizmus (az iparűzési adó is ebből a szegmensből származik a településen). A kisváros tavaly júliusban, szűk másfél covidos év után éppen kezdte összeszedni magát, 2021 szeptemberére újra nagyobb volt a külföldi vendégéjszakák aránya a belföldieknél. Idén februárig reményteljesen alakultak a számok; az idei évet a pandémia előtti utolsó év 70 százalékos foglaltsági adataival indították a hotelek.
Aztán kitört az orosz–ukrán háború, és február 24. után sorra jöttek a lemondások: a két országból származó foglalások 95 százalékát törölni kellett.
„2014-ből már volt tapasztalatunk, akkor 35 százalékos visszaesést tapasztaltunk az orosz piacról” – mondja a polgármester. Akkor a város a cseh, a szlovák, a szlovén, a horvát és az osztrák piacot célozta meg intenzívebben, és most is vannak ilyen irányú tervek. Ám egyelőre még sok minden alakulóban van. A Wizz Air mindenesetre bejelentette, hogy a nyár elejétől újabb német városból teszi elérhetővé Hévízt.
De miért olyan fontosak itt az oroszok?
A ’90-es évek elejétől sok német ajkú ember vásárolt Hévízen és a környékén ingatlant, őket követték egy-két évtizeddel később az oroszok. A nagy orosz boom a 2010-et követő években jött, főleg 2014-ig, az első orosz–ukrán háborúig virágzott az orosz ingatlanvásárlás (a polgármestertől kapott információink szerint jelenleg nagyjából 300 ingatlan van orosz és ukrán tulajdonban, és ennek a felét lakják állandóan). A Lotus hotel tulajdonosa orosz, a kicsi szállásokon túl 8-10 szobás panzióknak is vannak orosz vagy orosz ajkú tulajdonosaik. A tartósan itt élők főleg a 30–60-as korosztályból kerülnek ki, a gyerekeik már óvodába is ide jártak. Bárkivel elegyedtünk is szóba a városban, mindenki megemlíti, hogy a gyerekének van legalább egy orosz származású osztálytársa.
Ami pedig a turistákat illeti: az oroszok a németekhez hasonlóan visszajáró vendégek, szeretik itt tölteni a pravoszláv karácsonyt, tavasszal és ősszel is van egy-egy időszak, amikor extra sokan érkeznek Hévízre gyógykúrákért.
A külföldi vendégek között évek óta az élen végeznek a német és az orosz ajkú vendégek, így a hiányukat azonnal megérzi a város.
Ha csak a kereskedelmi szálláshelyeken – ilyen a szálloda, a panzió, a kemping – eltöltött vendégéjszakákat nézzük, 2019-ben 17-17 százalékot tettek ki a német és az orosz vendégéjszakák, tudtuk meg a Hévízi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójától, Pálffy Tamástól. Hogy ez milyen nagy arány, jól mutatja, hogy a harmadik helyen álló osztrákok csak 8 százalékkal vannak jelen. Persze hazai vendégek is akadnak szép számmal: a belföldi vendégéjszakák aránya az összes vendégéjszakának kb. 40 százalékát teszi ki.
Városszerte jó vendégnek tartják az oroszokat. Még ha a megszokottól némileg eltérő fogyasztási szokásokat hoztak is magukkal, a szolgáltató szektor szereplőivel folytatott beszélgetéseinkből az derül ki, hogy az évek alatt idomultak hozzájuk a helyiek. Mivel leginkább az orosz (és orosz ajkú) felső középosztály érkezik a fürdővárosba, és hosszan, akár két hetet is maradnak, szeretik a szolgáltatásokból a szállásokon és az éttermekben is a magasabb árfekvést igénybe venni. Egy idő után már a hévíziek bevételében is megmutatkozott az új vendégkör új szokásainak hatása. „Lehet, hogy este később érkeznek, mint, mondjuk, a németek, de presztízskérdés náluk, hogy tele legyen az asztal” – mondja a jelenségről Szatmári Zsolt, a Korona panzió és étterem tulajdonosa. Ha egy orosz vendég betér hozzájuk, jellemző, hogy a főétel mellé levest, salátát és desszertet is kér.
Most már fogalmazhatnánk persze múlt időben is: egy szempillantás alatt tűntek el a városból az orosz vendégek. „Február 23-án még itt ültek nálunk, 24-én már rohantak vissza a szállásra, pakoltak, és repültek haza”
– mondja ezt az orosz ajkú vendégek egyik törzshelye, a Macchiato kávézó tulajdonosa, Karádi Szabolcs. Becslése szerint az ő kávézójából az oroszok távolmaradásával a vendégek 25 százaléka tűnt el. Ez visszatükröződik a kasszában is, másrészt „fájó élmény, mert kulturált, jól fogyasztó emberek. A német vendégek árérzékenyek, jobban fogják a pénzt. A hozzánk érkező orosz vendégek nem újgazdag hülyegyerekek, hanem kulturált, iskolázott, egészségtudatos emberek” – jellemzi törzsvendégeit. Alighanem egyikük helyén beszélgetünk épp, amikor kiderül, hogy a pisztáciás sütemények kifejezetten miattuk kerültek be a kínálatba. A sütemény elfogy azért így is, de ha az orosz turisták aránya ennyire alacsony marad, kérdéses, hogy ki veszi majd igénybe a magyar kormány ajándékaként magasodó és szinte teljesen elkészült ortodox templom szertartásait. Akárcsak a világiasabb szolgáltatások nagy részét a kozmetikustól a fodrászig.
Régen a parkolásért veszekedtek, most meg nincs turista
Legerősebben a szépészeti szolgáltatások és a klasszikus butikosok támaszkodtak az orosz vendégekre, beszélgetőpartnereink egybehangzó becslése szerint minden ötödik ilyen vállalkozás csődbe is ment a koronavírus-járvány alatt. „A januárunk-februárunk jobb volt, mint a március, amit pedig már nagyon vártunk” – mondja egy belvárosi butik munkatársa. „Nézzen körül, régen márciusban itt veszekedtek a parkolásért, most meg alig vannak. Itt mindig volt turista, most nincs.”
Alig akad a városban olyan ember, akit ne érintene valahogy a hirtelen támadt hiány: a kárpátaljai Tatyjanát például erősen. Beregszászról származik, de férjével és gyerekükkel évek óta itt él. Férje a reptér és a szállások között szállította a főleg orosz és ukrán utasokat, de február vége óta, amikor az utolsó orosz vendég is elrepült, nem sok munkája maradt. Tatyjana – akinek újságírói diplomája van, és több nyelven beszél – egy apartmanban dolgozik mindenesként, tolmácsol is, a gyerekük itt jár iskolába. Nemcsak a család büdzséjére van hatással a háború, a nő lelkiállapotára is: napi több órán át olvassa a hírportálokat, főleg a CNN-t, BBC-t, Washington Postot és ukrán híroldalakat. A háború kitörése óta négy kilót fogyott. Családja és rokonai egyelőre maradnak Kárpátalján.
De nem csak az orosz turisták fizikai távolmaradása van hatással az itt élők munkájára – mutatja Andrej esete. A negyvenes éveiben járó férfi 12 éve érkezett az Urál hegység mellől, ma már magyar feleségével és gyerekével él Hévízen, ahol egy ingatlankereskedés munkatársa. Miután március elején az EU tagállamai megegyeztek arról, hogy hét orosz bankot leválasztanak a nemzetközi pénzügyi átutalásokat lebonyolító rendszerről, a SWIFT-ről, az orosz bankoknál a nemzetközi pénzforgalom rendkívül bizonytalanná és lassúvá vált. A kiterjedt szankciók miatt a rubel árfolyama is nagyon ingadozik – bár az első hetek mélyrepülését az orosz fizetőeszköz részben korrigálni tudta.
Andrej és kollégái mindezek hatását a saját bőrükön érzik:
„Ha most egy orosz ember itt el akarja adni a házát, az még oké, hogy eladja, de milyen bankszámlára utalják neki a vételárat, ha a vásárló az orosz számlára nem tudja átutalni? Másrészt jelenleg nincsenek is orosz vásárlóink”
– festi le az aktuális ingatlanpiaci helyzetet. „Az orosz állampolgároknak nagyon bonyolulttá vált minden ügyintézés, és nemcsak nekik, hanem az üzletünknek is nagyon rosszat tesz ez az egész” – mondja. Andrej ismerősi körében egyik napról a másikra olyan rutineljárás is problémássá vált, mint az évtizede itt élő orosz nyugdíjasok tartózkodási engedélyének meghosszabbítása.
És mi a helyzet a németekkel?
A városban, a tó körül azért a magyar után még mindig német szót lehet legtöbbször hallani, az osztrákok és a németek stabilan jelen vannak. Február vége óta kb. 5 százaléknyi német lemondás érkezett a hotelekbe a Turisztikai Nonprofit Kft. számai szerint, de ezt az arányt nemcsak a háború, hanem a németországi járványhelyzet alakulása is befolyásolhatja. A németek óvatossága több okból fakad: „Aki megélt egy háborút, idős, az egészsége sem áll jó lábakon, nyilván óvatosabb lesz” – utal Pálffy Tamás arra, hogy Hévíz átlagos törzsvendége 60 pluszos, bár egyre erősebb a törekvés, hogy a harmincas-negyvenes korosztály is jöjjön a városba wellnesselni és aktívturistáskodni. A két covidos év alatt – és ennek hatása még most is tart – szinte megszokottá vált, hogy a német csoportokat állandóan tologatják egyre későbbi és későbbi időpontra, szerencsére 2021 őszén egy részük azért befutott Hévízre.
És még valami:
„A németek megnézik a térképen, hol van Ukrajna, hol van Magyarország, és félnek”
– ilyen egyszerű a magyarázat a termelői piac egyik árusa, György szerint, és ezt az elméletet sokan osztják a városban.
A hévíziek tartanak tőle, hogy most egy újabb lemondási spirál veszi kezdetét, és „az már tényleg teljes sokk lenne a városnak” – ahogy a korábban említett autókölcsönző munkatársa fogalmazott.
