Életfogytiglant kér a Fővárosi Főügyészség a Katzenbach-gyilkosság ügyében Curtis testvérére is

2022. április 5. – 11:53

Életfogytiglant kér a Fővárosi Főügyészség a Katzenbach-gyilkosság ügyében Curtis testvérére is
Törőcsik András és Katzenbach Imre az MTK (akkor MTK-VM) öltözőjében. Fotó: Németh Ferenc / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A vádiratban három vádlott, köztük Curtis testvére szerepel; az ügyben érintett Eclipse Zrt. egyik vezetője, mint felbujtó, valamint az emberölés két végrehajtója. A végrehajtókat közvetlenül megbízó 51 éves férfival szemben a főügyészség már korábban vádat emelt.

A vádirat szerint Katzenbach Imre, egykori MTK-s focista 2007-ben névlegesen elvállalta egy cég vezetését, tudva, hogy a cég valótlan tartalmú számlákat állít ki az akkoriban több tízmilliárdos informatikai megbízásokat elnyerő Eclipse Zrt. volt, a HVG egykori cikke itt olvasható. Amikor 2009-ben eltűnt a XVII. kerületi otthonából, először az merült fel, hogy külföldre távozott, majd az, hogy már nem is él. Később kiderült, hogy mindkettőben volt igazság.

A sértett feladata a számlagyárban az volt, hogy a valótlanul kiállított számlák ellenértékét készpénzben felvegye, és az összeget visszajuttassa a Zrt. két vezetőjének – akik közül az egyik már korábban elhunyt, a másik pedig a vádiratban szereplő felbujtó.

Katzenbach 2009 áprilisában, a fentiek szerint egy külvárosi OTP-fiókban felvett 500 millió forintot, de azt nem juttatta vissza a cégvezetőknek, hanem külföldre távozott. Pár hónappal később a társaság két vezetője tudomást szerzett a hollétéről, majd a sértettet hazahozatták. A cég vezetőit dühítette, hogy a sértett az elvitt pénz jelentős részével nem számolt el, egyúttal pedig tartottak is a sértettől, mert túl sokat tudott róluk és féltek, hogy a hatóságokhoz fordul, mivel már nem akart részt venni a bűnös tevékenységükben.

Mindezen körülmények miatt a két cégvezető a vád szerint elhatározta, hogy megöletik a sértettet. Ennek megfelelően, 2009. szeptember elején az emberölésre megbízást adtak egyik emberüknek, H. Attilának, egy 51 éves férfinak – akivel szemben a Fővárosi Főügyészség már korábban vádat emelt.

A férfi a megbízást elfogadta, azonban a tényleges végrehajtásra ő is megbízást adott; egy régi barátját kérte fel a sértett megölésére. A férfi vállalta az emberölés végrehajtását, de cserébe ingyen vadászati lehetőséget, valamint legalább 3 millió forintot kért magának, valamint a maga mellé bevont másik végrehajtónak – aki az ügy harmadik vádlottja.

A vád szerint H. Attila, az 51 éves megbízó 2009. szeptember 28-án a benne bízó, gyanútlan sértettet gépkocsival Baranyajenő térségébe, egy általa előre kiásatott gödör közelébe vitte, ahol a két végrehajtó, a 49 éves Sz. Lajos (állítólag a Curtis néven ismert előadóművész testvére) és az 51 éves L. István már várta őket.

Az autóból kiszálló sértettet az ott várakozó két férfi rögtön megtámadta, miközben a megbízó elhajtott a helyszínről. A két vádlott közül az egyik lefogta a sértettet, társa pedig súlyosan bántalmazta, aminek következtében a sértett a helyszínen életét vesztette. A vádlottak ezután a sértett holttestét az előre kiásott gödörbe helyezték, és a testet földdel befedték. A rendőrök 2020. október 23-án megtalálták a holttestet, majd a nyomozás során azonosították

A Fővárosi Főügyészség az ügyben előre kitervelten, nyereségvágyból és aljas indokból elkövetett emberölés bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre. A főügyészség mindhárom vádlottal szemben életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabására tett indítványt a vádiratban.

A sértettet a helyszínre szállító 51 éves férfival szemben a Fővárosi Főügyészség egy elkülönített eljárásban már korábban vádat emelt.

A Fővárosi Főügyészség indítványára a bíróság az egyik vádlott – a felbujtással vádolt egykori cégvezető – vezető védőjét kizárta a büntetőeljárásból. A végzés nem végleges. Az üggyel kapcsolatban a rendőrség által korábban kiadott közlemények itt megtekinthetők:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!