Ismét elkaszálta a Kúria a kiskorúak nemváltó műtétjéről szóló népszavazási kérdést

2022. március 24. – 09:59

Másolás

Vágólapra másolva


Döntött a Kúria a kormány ötödik népszavazási kérdésének ügyében, ami arról szólt, hogy kiskorúak számára is elérhetőek legyenek-e nemátalakító kezelések. Korábban a Kúria már kimondta, hogy ebben a kérdésben nem lehet népszavazást tartani, a döntés azonban nem vált véglegessé, mert a kormány megtámadta azt az Alkotmánybíróságon, mondván, a Kúria döntése a tisztességes eljáráshoz való jogát sérti, írja közleményében a Társaság a Szabadságjogokért.

Az Alkotmánybíróság a kormánynak adott igazat: megsemmisítette a Kúria végzését, emiatt pedig új eljárás indult. A Kúria szerdai döntésében kitartott amellett, hogy a kérdés nem hitelesíthető. Bár a kormány hosszasan taglalta, hogy a kérdést hogyan kell érteni, a Kúria szerint

ha a kérdést feltevő szerint más az értelme a kérdésnek, mint ami abból egyébként következik – azaz, amire a szavazópolgárok gondolnának –, akkor a kérdés megfogalmazása nem egyértelmű.

A kérdésből sem a „nemátalakító kezelések”, sem az „elérhetőség” tartalma nem világos, így az sem a választópolgárokat, sem a törvényhozót nem állítaná világos döntés elé. A Kúria döntése ezzel szemben világos beszéd, erről a kérdésről népszavazást alkotmányosan nem lehet tartani. A Kúria végzése elleni további jogorvoslatnak nincs helye.

Áder János januárban döntött, hogy a választás napján, április 3-án lesz a kormány gyermekvédelminek nevezett népszavazása is. Ennek jogi lehetőségét az Országgyűlés novemberben teremtette meg, amikor megszavazták azt a javaslatot, hogy egy napon is lehessen tartani parlamenti választást és népszavazást. Korábban ilyen még nem volt.

Január elején az Alkotmánybíróság egyhangú határozatában helybenhagyta a népszavazást kiíró országgyűlési határozatot, a megsemmisítését kérő beadványokat elutasította.

Az Európa Tanács emberi jogi biztosa szerint gyűlöletet szít a magyar gyermekvédelmi népszavazás. A biztos közleményében azt írja: kiábrándító, hogy elfogadták a törvény módosításait, amelyek szerinte tévesen hozzák összefüggésbe a homoszexualitást a pedofíliával.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!