Idézetekkel reagált a kormány arra, hogy Márki-Zay Péter álhírterjesztésre hivatkozva feljelentést tett a róla készült lejárató plakátok miatt

2022. március 18. – 17:05

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A személye és az ellenzéki összefogás elleni rémületkeltés és álhírterjesztés miatt rendőrségi feljelentést tett Márki-Zay Péter – derült ki a miniszterelnök-jelölt péntek kora délután a hódmezővásárhelyi ügyészség épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján. Márki-Zay azt sérelmezi, hogy az ukrajnai orosz inváziót követően országszerte olyan új óriásplakátokat helyeztek ki, melyek azt állítják, hogy az ellenzéki összefogás, élén Márki-Zay Péterrel

  • háborúba sodorná az országot,
  • privatizálná az egészségügyet,
  • eltörölné a rezsicsökkentést
  • és beengedné a migránsokat.

Márki-Zay azt mondta, „a plakátok valótlanságokat állítanak rólam, valamint az ellenzéki összefogásról, rémületet keltenek a lakosság körében, illetve uszítanak az ellenzéki pártok és személyem ellen”.

Erre reagált a Kormányzati Tájékoztatási Központ néhány politikusi idézettel. „Ajánljuk a baloldal miniszterelnök-jelöltjének figyelmébe az alábbi mondatokat. Ezek a nyilatkozatok egyértelműen bizonyítják, hogy Márki-Zay Péter és a baloldal fegyvereket és katonákat küldene a háborúba. Felelőtlen viselkedésük veszélyes, mert belesodorhatják a háborúba Magyarországot” – írják. Az idézetek pedig a következők:

Fekete-Győr András: „Magyarországnak fegyverekkel kell támogatnia Ukrajnát. Először is – szövetségeseinkhez hasonlóan – fegyvereket és humanitárius segítséget kell felajánlani az ukrán kormány számára” (2022.02.01.)

Márki-Zay Péter: „Természetes, hogy a NATO tagjaként, minden módon, amit a NATO eldönt, azon belül a szövetség keretein belül, mindenféle segítséget és támogatást megadhat Ukrajnának. ” „hogyha a NATO úgy dönt, akkor akár katonait is.” (2022.02.13.)

Márki-Zay Péter: „Tehát, hogyha a NATO úgy dönt, hogy akár fegyverekkel is támogatja Ukrajnát, akkor természetesen ezt mi is támogatni fogjuk” (2022.02.22.)

Márki-Zay Péter: „A fegyverszállításokat is támogatnám, amennyiben a NATO és az EU így döntene. Mindig a közös döntéseket követnénk.” 2022.02.23.

Rónai Sándor: „Nagyon sajnálom a magyar kormány tegnapi bejelentését, mi szerint mi nem segítjük 100 százalékig ezt a folyamatot, hiszen más uniós tagállamok, például fegyverek szállításában segítenek. Rónai Sándor azt is mondta, szerinte ezzel hazánk nem veszélyeztetné a kárpátaljai magyarságot.” (2022.03.01.)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!