Nem vörösiszap, hanem vas-oxidos víz folyik a Sajóba, a hazai szakaszon az arzén is határérték alatt van

2022. március 16. – 14:39

Nem vörösiszap, hanem vas-oxidos víz folyik a Sajóba, a hazai szakaszon az arzén is határérték alatt van
Fotó: Orosz Örs / Facebook

Másolás

Vágólapra másolva

Határérték alatt vannak a toxikus fémek a Sajó vizében a hazai szakaszán, amibe az első riadalmak ellenére nem vörösiszappal, hanem vas-oxiddal szennyezett víz folyt a szlovák oldalon – közölte szerdán az Országos Vízügyi Főigazgatóság. Azt írják, a laboreredmények alapján a magyar szakaszon a toxikus fémek mennyisége
határérték alatti a folyó vizében. Mivel hivatalos tájékoztatás még mindig nem érkezett a szennyezésről a szlovák partnertől, a magyar fél a Nemzetközi Duna-védelmi Egyezmény keretében, és a Magyar–Szlovák Határvízi Bizottságon keresztül kéri a szomszédos országot a kármentesítés megkezdésére.

Elsőként Orosz Örs, a szlovákiai Nyitra megyei képviselő írt arról a Facebookján, hogy ökológiai katasztrófa zajlik a Sajón, mert a folyó vörösiszappal szennyezve közeledik Magyarország felé. A Sajó Szlovákiából Borsod megyébe, Miskolcra folyik tovább. Siklós Gabriella, a Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője vasárnap a Telexnek elmondta, a hivatal munkatársai elkezdtek dolgozni, a Miskolci Vízügyi Igazgatóság azonnal másodfokú készültséget rendelt el, fokozott figyelőszolgálatot teljesít, és a hazai mérések megkezdése mellett elindult egy mérőcsapat Szlovákiába is.

Hétfőn újra megkerestük a szóvivőt, aki akkor azt mondta, hogy az addigi vizsgálatok nem mutattak szennyeződést, a helyszínen azonnal eredményt adó pH- és oldottoxigén-vizsgálat eredménye is teljesen jó volt. A fémekkel kapcsolatos vizsgálatok most érkeztek meg.

A friss közlemény szerint a magyar vízügyi szakemberek 2022. március 13-án a közösségi médiából értesültek arról, hogy a Szlovákia területén lévő egykori Siderit üzem telephelyéről, az alsósajói vasércbánya altárójából szennyezett víz folyik a Sajóba, ekkor azonnal léptek is, noha hivatalos értesítést sem akkor, sem azóta nem kaptak. A szennyezés jelenlegi helyzetének megállapítására a folyó szlovákiai szakaszán szerdán is helyszíni felderítést végeztek, ahol megállapították, hogy a bányaüzemből továbbra is szennyezett víz folyik. A Sajó elszíneződése a
szlovák részen ma reggel már Csoltó település alatt is látható volt, halpusztulást, szaghatást ott sem észleltek a vízügyi szakemberek.

A magyarországi szakaszon a folyó vize az érzékszervi tapasztalatok alapján a normál állapotot mutatja, víztér-elszíneződés, szaghatás, a partvonal mentén kiülepedés, halpusztulás nem figyelhető meg. A merített minta tiszta, átlátszó. Az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság külső akkreditált laboratóriumot kért fel a szennyező anyagok pontos meghatározására Sajópüspökinél.

Vizsgálatuk alapján a vízből mért toxikus fémek mind határérték alatt vannak a hazai folyószakaszon.

Az arzéntartalom az ivóvízminőségi határérték tizede (0,94 ug/l). Mivel a szennyezés egy használaton kívüli vasércbányából került a folyóba, és vas-oxid jellegű, ezért a vastartalom magasabb a szokásosnál, de a vízügy szerint a magyar Sajó-szakasz esetében ez nem kirívó érték (366 ug/l). Úgy tudják, hogy az Alsósajó térségében bekerülő szennyezett víz vízhozama 10-15 l/s körüli. Ezután számos kisvízfolyás csatlakozik a Sajó folyóba, ami hígítja a folyót, így csökkenti a szennyezés mértékét. A Magyarországra érkező vízhozam a szennyezéstől 65 kilométerre, a határszelvénynél (Sajópüspökinél) ma reggel 6,1 m3/s, volt, ez 400-600 szoros hígítást jelent,
ami miatt a terhelés a magyarországi szakaszon egyelőre nem okoz kezelhetetlen
terhelést.

A vízmintavételt és a laboratóriumi elemzést mindaddig rendszeresen végezzük, amíg az adatok a határértékeknek megfelelően nem állandósulnak – írták.

Orosz Örs Nyitra megyei képviselő szerdán azt írta a Facebookon: a Sajó szennyezése miatt levelet írta Ján Budaj szlovák környezetvédelmi miniszternek, mert azonnali beavatkozásra van szükség.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!